Élet-Stílus

Kölcsönbe adták Robinhót és Gudjohnsent

admin
admin

2010. 01. 28. 18:40

Az idény végéig kölcsönben az AS Monacótól a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatához került Eidur Gudjohnsen. Robinho a várakozásoknak megfelelően a Santosban folytatja.

Az FC Barcelona és a Chelsea volt játékosának megszerzését Harry Redknapp, a londoni csapat vezetőedzője jelentette be csütörtökön. “Jó játékos, több poszton is bevethető, így biztosan a hasznunkra lesz” – mondta Gudjohnsenről a tréner.

A 31 éves izlandi válogatott 11 mérkőzést játszott ebben az idényben a Monaco színeiben, de gólt nem tudott szerezni. A futballistára egyébként a szintén a Premier League-ben szereplő West Ham United is szemet vetett, már át is esett ott az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, a tabellán negyedik Tottenham azonban végül gyorsabb volt.

A Santos csapatához igazolt – kölcsönbe – a Manchester City brazil labdarúgója, Robinho. Az angol klub csütörtöki bejelentése szerint a támadó az idény végéig szerepel majd a dél-amerikai együttesben, és augusztus 4-én kell visszatérnie a szigetországba.

Robinho éppen a Santosban vált nemzetközi hírű játékossá, majd 2005-ben a Real Madridhoz igazolt, ahonnan 2008-ban – angol szinten rekordnak számító 32,5 millió fontért – megvette a City. A jó kezdés után aztán előbb mind gyakrabban cserélték le, az utóbbi időben pedig már csereként se nagyon jutott szóhoz, s a brit média már a múlt héten megszellőztette, hogy valószínűleg visszatér Brazíliába.

Szintén csak a szezon végéig erősíti az Eintracht Frankfurtot a török válogatott Halil Altintop. A 27 esztendős csatár azért szerződött át, mert az utóbbi időben kevés lehetőséghez jutott a Schalkéban. “Alig várom, hogy pályára léphessek – mondta Altintop. – Olyan ez számomra, mintha újrakezdhetnék mindent, az elmúlt hat hónapban ugyanis nagyon ritkán játszottam.”

A Németországban született futballista 2006 óta 96 találkozón húzta magára a Schalke mezét, s 16 gólt szerzett. A török válogatottban 32 alkalommal lépett pályára, és nyolcszor talált a kapuba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.