Élet-Stílus

Úszó-Eb a Dunán?

admin
admin

2010. 01. 27. 14:08

Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó-Európa-bajnokságot.

Az eshetőségről Riskó Géza sportfőszerkesztő beszélt szerdán az MTI megkeresésére azt követően, hogy a kisebbik közszolgálati tévé december közepén ebbéli szándékát már sajtóközleményben tudatta a Magyar Távirati Irodával. A kérdés azért időszerű továbbra is, mert változatlanul bizonytalan az Eb-közvetítés, a Magyar Televízió visszavonta garanciáját, ami pedig a kontinensviadal megrendezésének egyik alapfeltétele volt. Ennél fogva pedig elvehetik a sugárzási jogot az MTV-től.

“A hazai triatlon-vb-t biztosan nem közvetítjük, mert rengeteg technikai problémával járna, s a felelősséget nem tudjuk vállalni. Az úszó Eb ügyében végleges döntés még nincs, ám az öt kontinensen fogható Duna TV-t, a nemzet televízióját továbbra is érdekli Magyarország idei legnagyobb sporteseménye. Még semmi sem dőlt el, de megjegyezném, hogy elnökünk, Cselényi László teljes mértékben támogatja, hogy mi adjuk az úszók Európa-bajnokságát” – mondta Riskó Géza.

Hozzátette, hogy a június-júliusi, dél-afrikai labdarúgó-vb-ről sem mondtak le. “Nem adtuk fel, egy tudósítónk mindenképpen a helyszínen lesz, s úgy gondolom, láthatók lesznek világbajnoki mérkőzések a Duna Televízióban” – jelentette ki.

Ami a további sportadásokat illeti, a főszerkesztő elmondta, hogy a magyar foci az élvonal február 20-i bajnoki rajtjától megint képernyőn lesz náluk: az első fordulóban a bajnoki címvédő Debrecen és a Diósgyőr mérkőzését közvetítik, a másodikban lesz látható a Diósgyőr-Fehérvár, a harmadikban pedig a Ferencváros-Nyíregyháza összecsapás.

Az egyetemes futballnak része az a mérkőzés is, amelyet hagyományosan a Forma-1-es autós gyorsasági vb-sorozat főszereplői vívnak egymás között. “Schumacher visszatérésével a pilótáknak az augusztus 1-i Magyar Nagydíj előtt, vélhetően a Puskás Stadionban rendezendő gálameccse is nagy valószínűséggel visszatér a Duna TV képernyőjére” – fogalmazott Riskó Géza.

Hozzátette, hogy közel van a megvalósuláshoz egy olyan beszélgetős-elemző műsor, amely – Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, magyar NOB-tagnak, s Martonyi János volt külügyminiszternek a részvételével – a nemzetközi sportdiplomácia sokrétű témakörét kívánja körüljárni, feltárva a hátteret, kulisszatitkokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.