Élet-Stílus

Az Egervári-csapat ikszelt az UEFA-kupa győztesével

admin
admin

2010. 01. 27. 18:10

Az Antalyában edzőtáborozó magyar labdarúgó olimpiai válogatott gól nélküli döntetlent játszott a tavaly UEFA-kupát nyert Sahtar Doneck együttesével.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az olimpiai válogatottunk egyenrangú ellenfele volt az UEFA-kupa tavalyi, utolsó kiírását megnyerő Sahtar Donecknek. A mérkőzés során az ukránok támadtak többet, Egervári Sándor csapata azonban szervezetten, jól védekezett, s veszélyes kontrákat vezetett.

Egervári a Somodi – Lázár, Debreceni, Szabó, Zámbó – Szakály Dénes, Varga, Elek, Kulcsár – Molnár, Balajti összeállításban szerepeltette csapatát, de csereként Margiticsnak, Pintérnek, Gyömbérnek és Kovács Dánielnek is lehetőséget adott.

„Ahogyan várható volt, elsősorban a védekező játékot tudtuk gyakorolni, hiszen rendkívül jó csapat ellen játszottunk. Sajnos a lehetőségeinket elhibáztuk, pedig meglepetésre akár győzhettünk is volna. Játékosaim taktikai fegyelmezettségével maximálisan elégedett vagyok” – mondta az MLSZ.hu-nak a szövetségi edző, akinek 21 éven aluli csapata március 3-án, Olaszországgal fontos Eb-selejtezőt játszik.

Újabb erőfelmérő következik

A magyar együttes pénteken a Denizlisporral játszik felkészülési mérkőzést. A török csapat 1999 óta megszakítás óta tagja az élvonalnak, 2002-ben és 2004-ben ötödik volt, most viszont csak a 17., kiesőhelyen áll a hazája bajnokságában. 2003-ban az UEFA-kupában egészen a nyolcadöntőig jutott a zöld és fekete színekben pompázó együttes, amelynek a későbbi győztes portugál FC Porto mutatta fel a stoptáblát.


Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Sahtar Doneck (ukrán) 0-0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.