Élet-Stílus

Bravúros nyitány a kézi-Eb-n

admin
admin

2010. 01. 19. 22:02

A magyar férfi kézilabda-válogatott közel állt a szenzációhoz, de az utolsó öt percben négygólos előnyt eltékozolva 29-29-es döntetlent játszott az olimpiai és világbajnok francia csapat ellen az ausztriai Európa-bajnokság keddi nyitónapján, Bécsújhelyen.

Közel kétezer magyar néző látogatott ki a bécsújhelyi Arena Novába, így Csoknyai István szövetségi kapitány tanítványai szinte hazai pályán érezhették magukat. Igaz, mivel a túloldalon az olimpiai és világbajnok készülődött, a lélektani előny legfeljebb minimális lehetett. Hogy a nyomasztó nézőtéri fölény önmagában nem ér sokat, jól mutatja az éppen ebben a csarnokban rendezett 1995-ös magyar – dél-koreai vagy a 2003-as, zágrábi magyar-francia női vb-döntő…
Voltak, akik huszárruhában izgulták végig az összecsapást, amelyen a rendezők nem engedték, hogy táborok egy-egy nagy zászlóval jelöljék meg fő szektorukat, ezért a magyarok is csak a bemelegítés alatt feszíthették ki a piros-fehér-zöld lobogót.

Az 150. válogatottságát ünneplő Karabatic kezdte a túloldalon a gólgyártást, ám Fazekas, a két Iváncsik, valamint Ilyés révén így is sikerült minimális előnyt szerezni. Schuch ugyanakkor gyorsan összeszedett két kiállítást, emiatt a védelem egyik oszlopát pihentetni kellett.

GALÉRIA

GALÉRIA

Fazekas változatlanul sziporkázott, büntetőt is hárított, igaz, kettős emberhátrányban ő is tehetetlen volt a remek napot kifogó Abalóval szemben. Csakhamar fordítottak a franciák Karabatic vezérletével, és megléptek 11-8-ra. Csoknyai cserélt, jött a “francia szakos”, Chambéryben légiós Császár, aki jól mozgatta a gárdát, és Krivokapic is hozzátett a felzárkózáshoz. Katzirz kiállítása alatt viszont 13-10 lett “oda”, és jött az időkérés. Aztán a Tatabányáról Zagrábba tartó Gál háromszor is eredményes volt, így még a szünet előtt egyenlő lett az állás.

A második félidő elején felváltva potyogtak a gólok, majd 19-19 után megugrottak a franciák. Ráadásul Gált kiállították, a magyarok pedig öt percig nem találtak be. Azonos létszámban már sikerült tartani a lépést, majd a 43. percben Törő egyenlített, Krivokapic pedig fordított. A lendület megmaradt, a Fazekast váltó Puljezevics is több lövést megfogott. Amikor pedig Katzirz találatával kilenc perccel a lefújás előtt 27-23 lett, szinte felrobbant az aréna.

Időt kért az olimpiai bajnok, amely aztán őrületes hajrába kezdett volna, de Karabaticot kiállították. Mihelyst visszatért, Schuch piros lapot kapott, de ekkor már csak öt perc volt hátra. Az emberelőny alatt sorozatban három gólt dobtak a franciák, ekkor, 29-28-as vezetésnél Csoknyai időt kért. Karabatic az 59. percben egyenlített, a zárópercben volt még egy Laluska-kapufa, végül pedig Karabatic a blokkba lőtte az időntúli szabaddobást.

A magyarok az utolsó öt percben nem dobtak gólt, négygólos előnyt herdáltak el, így meg kellett elégedniük az egy ponttal. A fantasztikus légkörű összecsapáson a Csoknyai-sereg egyetlen büntetőt sem dobhatott, igaz, a rivális is csak kettőt.

nyilatkozatok

Csoknyai István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: “Ebben a mérkőzésben több volt, mint egy pont. Négygólos vezetésünknél a hajrában mintha megijedtünk volna. Ennek a fiatal csapatnak sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy az ilyen szituációkat győzelemmel fejezzük be. Meg kell tanulnunk nyerni, ez a lecke mindannyiunknak. Ezzel együtt gratulálok a csapatomnak a mutatott teljesítményhez, a franciáknak pedig a korrekt játékhoz.”

Claude Onesta, a francia válogatott szövetségi kapitánya: “Nehéz mérkőzés volt. Kész csoda, hogy sikerült egy pontot szereznünk.”

Szerdán következnek az olimpiai bronzérmes spanyolok, várhatóan a magyar származású Sterbik nélkül, aki a csehek elleni nyitómeccs legelején vádlisérülést szenvedett. Ennélfogva elképzelhető, hogy a spanyolok csak egy hálóőrrel, Hombradosszal tudnak csak kiállni.

férfi európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló

D csoport:
Magyarország-Franciaország 29-29 (16-16)
Gól: Ilyés 7, Krivokapic 6, Gál 5, Iváncsik G. 3, Törő 3, Katzirz, 2, Laluska 1, Gulyás 1, Eklemovics 1, illetve Fernandez 6, Karabatic 6, Abalo 6, Narcisse 5, B. Gille 3, Sorhaindo 2, Joli 1/1

Spanyolország-Csehország 37-25 (17-10)

Az állás: 1. Spanyolország 2 pont, 2. Magyarország és Franciaország 1-1 (29-29), 4. Csehország 0

A csoport (Graz):
Horvátország-Norvégia 25-23 (11-10)
Oroszország-Ukrajna 37-33 (21-16)

B csoport (Linz):
Izland-Szerbia 29-29 (15-11)
Dánia-Ausztria 33-29 (17-15)

C csoport (Innsbruck):
Szlovénia-Svédország 27-25 (7-13)
Lengyelország-Németország 27-25 (12-8)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.