Élet-Stílus

Komanék megszorongatták az Intert – videó

admin
admin

2010. 01. 17. 09:59

Koman Vladimir együttese, a Bari döntetlent játszott az éllovas Inter ellen a Serie A 20. fordulójában. A magyar kezdett a bajnok ellen.

A Bari már az elején beszorította a 30. másodpercben Sneijder révén a vezetéshez közel kerülő bajnokot, a fekete-kékek csak az első félidő közepére kerültek fölénybe, ám nem tudtak mit kezdeni a hazaiak betömörülő középpályásaival, így elsősorban védőik járatták a labdát.

A 28. percben a Bari addigi legnagyobb helyzetét hagyta ki: Gazzi találta meg a tizenhatoson robogó Alvarezt, a hondurasi lapos, középre tartó lövése nem jelentett gondot Julio Cesarnak. Percekkel később az előre merészkedő Parisi bombáját hárította – nehezebben – a brazil.

Fordulás után az Inter ismét megpróbálta ráerőltetni akaratát a vendéglátókra, de mindössze egy Sneider-szabadrúgást ért el; a holland ismét remekül csavart, Gillet ellenben védett.

Koman lépi át a becsúszó Muntarit - a Bari vesztette el a pontokat (MTI/EPA)

Koman átlépi a becsúszó Muntarit – a Bari vesztette el a pontokat (MTI/EPA)

Tíz perccel később Samuel kezezett a tizenhatoson belül, s a büntetőt Barreto kíméletlenül bevágta. Négy perccel később Lúcio szabálytalankodott Parisivel szemben a büntetőterületen, a hazaiak újabb tizenegyeshez jutottak, s Barreto ezúttal sem hibázott: az addig jobban játszó Bari megduplázta előnyét.

Az Inter viszont nem adta fel. A 65. percben Pandev ültetett hintába két védőt, s egy higgadt lövéssel szépített (a macedón első gólját szerezte az Inter színeiben). Alig öt perccel később a déli védők is hibáztak a tizenhatoson belül; Bonucci lerántotta a kiugró Pandevet, Milito pedig értékesítette a büntetőt. Tizenöt perc maradt, s bár mindkét együttes igyekezett kicsikarni a győzelmet, egyiknek sem sikerült. A Bari részéről Alvarez lehetett volna a nap hőse, a középpályás azonban hiába vezethette egyedül a labdát az Inter kapusára, kettejük párbaját Julio Cesar nyerte.

Bari-Inter – összefoglaló:

A derbin Koman Vladimir kezdőként lépett pályára, a magyar U20-as válogatott több pontos íveléssel vétette észre magát, a 77. percben lecserélte edzője, Giampiero Ventura.

serie a, 20. forduló

Bari-Internazionale 2-2 (0-0)
San Nicola, 60 ezer néző. Vezette: Rosetti
Gól: Barreto (60., 63., – mindkettő 11-esből), illetve Pandev (69.), Milito (74., 11-esből)
Bari: Gillet – Belmonte, A. Maisello, Bonucci, Parisi – Alvarez (Kamata, 89.), Gazzi, Donati, Koman (Rivas, 77.) – Meggiorini, Barreto.
Inter: Julio Cesar – Maicon, Lúcio, Samuel (Quaresma, 64.), Cordoba – Muntari (Santon, 64.), Zanetti – Pandev, Sneijder, Balotelli (Cambiasso, 79.) – Milito.

Cagliari-Livorno 3-0 (1-0)
Gól: Larrivey (3., 50.), Jeda (64.)

Az élcsoport:
1. Inter 46 pont, 2. Milan 37 (18 mérkőzés), 3. Juventus 33 (35-25, 19), 4. Napoli 33 (29-24, 19), 5. Roma 32, 6. Cagliari 30 (31-23, 19), 7. Fiorentina 30 (25-17, 18), 8. Palermo 30 (24-21, 19), 9. Bari 28 (19)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.