Élet-Stílus

Ellépett a Barcelona – videó

A Barcelona négygólos győzelmet aratott a Sevilla együttese felett, a Real ellenben kikapott Baszkföldön. Messi már 101 gólnál tart a katalánoknál.

Barcelonában a Haitin történt katasztrófa áldozataira
emlékeztek egyperces csenddel, ezt követően viszont a hazaiak nem
ismertek pardont. A sevillaiak elleni kupabúcsú élénken élt a katalánok
emlékezetében, s ezt igyekeztek feledtetni: a szombati játékkal részben
sikerült.

A hazaiak végigtámadták az első félidőt, ám Ibrahimovic ziccerben hibázott, Messi kiugrását követően gyanús körülmények között került a földre – Delgado viszont nem ítélt büntetőt. Az első negyedóra végén Palop szedte fel a labdát Henry elől, majd Dani Alves lövése tévesztett célt. Az első félóra után Puyol következett (fejese a háló tetején landolt), ezután Palop tornászta fölé Messi távoli lövését. A csapatok dolgát nehezítette, hogy a mérkőzés alatt szakadt az eső.

Barcelona-Sevilla – összefoglaló:

Az első játékrész hajrájában megvillant a Sevilla. Navas lövésébe beleért Valdés, s a kapusnak a térfélcsere után is akadt dolga, Kone ugyanis átverekedte magát Marquezen és Piquén, de éles szögből gyakorlatilag telibe találta a kapust. Bár szünet előtt a gránátvörös-kék alakulat sokat tett a vezetés megszerzéséért, az a 49. percben szerencsés szituációban sikerült: Marquez emelt be jobbról, Pique mozdulata megzavarta Escudét, s a francia a saját kapujába továbbított.

A peches gól megzavarta a vendégeket. Rövid egymásutánban Messi, majd Ibrahimovic remek kiugratásából Henry szerezhetett volna újabb gólt, az 54. percben a svéd be is talált, ám a játékvezető – les miatt, helyesen – annulálta a találatot. A 67. percben valóságos tűzijáték alakult ki Palop kapuja előtt. Messi senkitől sem zavartatva lőhetett – a sevillai kapus bravúrral védett – Ibrahimovic ismételhetett, de labdáját a gólvonalról tisztázták a védők.

A 70. percben aztán a remek kapus sem tehetett semmit. Xavi labdájánál Stankevicius beragadt, Pedro így egyedül vezethette Palopra a labdát, s könnyeden átemelt a kapus fölött. A hajrában Messi már egy magát megadó csapatnak lőtt duplát – a kis argentin a szerzett gólok területén ezzel átlépte a bűvös százas határt. Jelenleg 101 gólnál tart, ebből 68-at bajnokin szerzett.

A barcelonaiak öröme ugyanakkor nem is lehetett teljesebb, a Real Madrid ugyanis elcsúszott a banánhéjon: Bilbaóban a baszkok mindig kemény diónak bizonyulnak, s ezt igazolta a szombat esti találkozó is. A Real ugyan legutóbbi négy (!) találkozóján győzött a San Mamés stadionban, idén viszont az Athletic is masszívabb, s ezt már a 3. percben bizonyította – ekkor Yeste szöglete után Llorente igazolta, hogy a madridi védelem rögzített szituációkból igencsak zavarba hozható.

Bilbao-Real Madrid – összefoglaló:

A vezetés miatt a Bilbao teljesen átadta a kezdeményezést, ellenben foggal-körömmel igyekezett megakadályozni a madridi támadásokat. Az önfeláldozó robotoláshoz szerencse is társult, hisz Ronaldo már az első negyedóra végén egyenlíthetett volna, ha labdája nem a kapufáról vágódik vissza.

Benzema is telibe trafálta a kapufát, az első félidő a Real rohamaival zárult. A második elején mindkét csapat az óvatosságot választotta, az első madridi helyzetig a 64. percig kellett várni, ekkor Iraizoz védte Ronaldo lövését. Guti szabadrúgása is jó helyen találta a hazai kapust, majd egy remek Ronaldo-Kaká kényszerítő után a brazil közelről lőhetett, de a kapu fölé emelést választotta.

Miközben a fővárosiak egyre kilátástalanabbul támadtak, a Bilbao majdnem megduplázta előnyét. Mivel a teljes madridi védelem „elől ragadt”, Llorente lépett meg egy ellentámadásból, ám elhamarkodottan Casillasba lőtt. Az utolsó percekben Gurpegui második sárgáját követő kiállítása, majd ezt követően Ronaldo szabadrúgása fokozta az izgalmakat – az Athletic kitartott, s megérdemelten tartotta otthon a pontokat. A harmadik vereségét elszenvedő Real lépéshátrányba került a címvédő katalán gárdával szemben.

primera división, 18. forduló

Barcelona-Sevilla 4-0 (0-0)
Camp Nou, 63 274 néző. Vezette: Delgado Ferreiro
Gól: Escudé (öngól, 49.), Pedro (70.), Messi (84. és 91.)
Barcelona: Valdés – Alves, Puyol (Márquez, 46.), Piqué, Abidal – Sergio Busquets, Xavi, Iniesta (Bojan, 87.), Messi – Ibrahimovic, Henry (Pedro, 63.).
Sevilla: Palop – Konko (Adriano, 60.), Dragutinovics, Escudé, Fernando Navarro – Marc Valiente (Duscher, 46.), Stankevicus, Lolo, José Carlos (Capel, 46.) – Navas, Koné.

Bilbao-Real Madrid 1-0 (1-0)
San Manés, 40 ezer néző. Vezette: González Vázquez
Gól: Llorente (3.)
Kiállítva: Gurpegui (94.)
Athletic: Iraizoz – Iraola, San José, Amorebieta, Koikili – Gurpegui, Orbaiz (Susaeta, 65.), Javi Martínez, Yeste (David López, 74.) – Toquero (De Marcos, 85.), Llorente.
Real: Casillas – Sergio Ramos, Garay, Albiol, Arbeloa – Lass (Granero, 72.), Xabi Alonso, Marcelo (Guti, 60.) – Kaká, Cristiano Ronaldo – Benzema (Raúl, 77.).

Osasuna-Espanyol 2-0 (2-0)
Gól: Juanfran (7.), Pandiani (9.)
Kiállítva: Rúper (41.), illetve Roncaglia (49.)

Valencia-Villarreal 4-1 (2-0)
Gól: Banega (6.), Villa (28. büntetőből, 91.), Silva (56.), ill. Nilmar (61.)

Atlético Madrid-Sporting Gijón 3-2 (1-1)
Gól: Forlán (13.), Assuncao (53.), Ibrahima (66.), ill. Diego Castro (34.), Luis Morán (91.)

Almería-Tenerife 1-1 (0-1)
Gól: Goitom (60.), ill. Juanlu (2.)

Málaga-Getafe 1-0 (0-0)
Gól: Baha (84.)

Real Mallorca-Deportivo La Coruna 2-0 (0-0)
Gól: Mario Suárez (46.), Chori Castro (52.)

Racing Santander-Valladolid 1-1 (0-1)
Gól: Canales (59.), illetve Pinillos (19., 11-esből)

Real Zaragoza-Xerez 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik