Élet-Stílus

Dzsudzsákot figyelik a spanyolok

admin
admin

2010. 01. 16. 11:34

A PSV csapatában remeklő Dzsudzsák Balázst egyre több spanyol klub követi figyelemmel, így a decemberben felvetődő madridi érdeklődés óta a Valencia és az Atlético is vinné.

December elején a Marca közölte, hogy a Real vezetői látnak fantáziát a magyar szélsőben. A madridiak táborához azóta – a madridi AS szerint – csatlakozott a Valencia és az Atlético illetve a Deportivo és a Villarreal is – azaz négy, a Primera División jobb egyesületei közé tartozó klub.

A maga részéről a játékos a napokban nyilvánvalóvá tette, hogy szívesen folytatná Spanyolországban, a De Telegraafnak nyilatkozva ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy marad Eindhovenben.

„Először a Real Madriddal hoztak kapcsolatba, s már akkor úgy véltem, hogy a spanyol bajnokság vonzana engem. Nem utasítanám vissza a Valenciát és az Atléticót sem abban az esetben, ha komoly az érdeklődés. Persze nem sürgős a klubváltás, Eindhovenben otthon érzem magam, és még jelentőset kell javulnom, ha Európa egyik legerősebb bajnokságában szeretnék megfelelni.”

A magyar középpályás az elmúlt két idényben a PSV egyik legjobbjává nőtte ki magát, s a hollandok megbecsülését jelzi, hogy az árát igencsak felsrófolták – 10 millió eurót kérnének érte.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.