Élet-Stílus

Egy hónapig sem bírta Buzsákyék edzője

admin
admin

2010. 01. 15. 17:16

Paul Hart mindössze 28 napig bírta a Queens Park Rangers kispadján, a szakvezető a kedden elveszített FA-kupa találkozó után lemondott posztjáról.

A korábban a Nottingham Forest csapatát, legutóbb pedig a Portsmouth-ot vezénylő Hart 2007 – azaz Flavio Briatore érkezése – óta a hatodik szakember a nyugat-londoni kispadon.

Elődje, Jim Magilton azért távozott, mert a december 7-i, Watford elleni bajnokit követően összeveszett a magyar középpályással, és sajtóértesülések szerint az öltözőben lefejelte Buzsáky Ákost.

Állítólag a december 17-én kinevezett, 56 esztendős Hart vesztét is egyik játékosa okozta, a szakvezetőnek nézeteltérése támadt a gárda kölcsönjátékosával, a marokkói Adel Taarabttal. Az edzőnek öt mérkőzés után lett elege, az angol második vonal tizedik helyén tanyázó QPR kedden az angol kupában hazai pályán kapott ki a Sheffield Unitedtől (2-3).

A klub közleményben tájékoztatta a szurkolókat a tréner távozásáról, s jelezte, hogy teendőit Mick Harford, eddigi másodedző látja majd el a hétvégi, Blackpool elleni mérkőzésen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.