Élet-Stílus

Futsal-Eb: kispályán nagy futball

Január 19. és 30. Magyarország ad otthont a futsal-Európa-bajnokságnak. A játék ugyan kisméretű pályán zajlik, de a résztvevők korántsem kispályások. Az alábbiakban bemutatjuk a magyarok ellenfeleit és az aranyesélyeseket.

A jövő kedden startoló Eb „alapból” történelmi esemény: a kontinenstornák során – az eddigi nyolc helyett – először szerepel majd tizenkét csapat. Köztük természetesen a házigazda magyar válogatott, amely szereplésével könnyen szintén történelmet írhat.

Már egyetlen győzelemmel túlszárnyalhatja eddigi legjobb Eb-szereplését, mivel 2005-ös bemutatkozása során mind a három találkozója után vesztesen hagyta el a (kis)pályát: a későbbi győztes spanyoloktól 4-2-re, az olaszoktól 5-0-ra, a portugáloktól 5-3-ra kapott ki. Az értők szerint ugyanakkor a mostani társaság erősebb, taktikailag és technikailag is felkészültebb az öt évvel ezelőttinél – más szóval: sokra hivatott. Mindenekelőtt persze a csoportból kellene továbbjutni valahogy a csehek, illetve az azeriekkel szemben.

Utóbbi első alkalommal szerepel Eb-n, akár legyinthetnénk is rá, de mivel soraiban hemzsegnek a honosított brazilok, Azerbajdzsánt sem lehet félvállról venni. Akadnak, akik egy klasszikust – ismert magyar politukust – idézve amondóak, hogy az azeri csapat lesz majd a „mérleg nyelve” az A betűjelű csoportban. „Nagyon nagy lehetőség előtt állunk, szeretnénk minél jobban szerepelni, persze vannak még a mezőnyben így néhányan…” – elmélkedett a kaukázusi válogatott szintén nem „őslakos” szövetségi kapitánya, Alesio.

Reménykedhetünk a jó szereplésben (MTI)

Reménykedhetünk a jó szereplésben (MTI)

A magyarokkal és az azeriekkel szemben Csehország komoly tapasztalattal rendelkezik a nagy tornákat illetően: zsinórban ötödik Európa-bajnokságán vesz részt, és nem mellékesen a legutóbbi két világbajnokságon is jelen volt. Ugyanakkor Csehország kis híján „lecsúszott” a budapesti és debreceni viadalról, mindez két percen múlott – ennyi idő alatt fordította a maga javára a Horvátország elleni, sorsdöntő Eb-selejtezőt.

A 2003-ban elődöntős csehek tehát jöhetnek Magyarországra, és nem titkoltan feledtetni kívánják a két évvel ezelőtti (le)szereplésüket, amikor is három vereséggel és 17 kapott góllal, dicstelenül búcsúztak a portugáliai viadaltól. „Érdekes csoportba kerültünk, miután nincs favorit, sőt, valamennyi csapat egy szinten van, így aztán bárki végezhet az élen” – nyilatkozta Tomáš Neumann, aki sérülés miatt nem számíthat két kulcsjátékosára, az összesen 81 válogatottbeli gólnál járó Roman és Michal Marešre. Viszont Martín Dlouhý, a fent említett Eb-selejtező cseh hőse ott lesz a pályán.

Fekete pályán és fehér labdával zajlik majd a játék (MTI)

Fekete pályán és fehér labdával zajlik majd a játék (MTI)

Mind a négy, egyaránt háromcsapatos csoportból az első két helyezett kerül a nyolc közé, majd keresztbejátszás során (A1-B2, A2-B1, C1-D2, C2-D1) alakul ki az elődöntő párosítása. Az FN.hu tippje szerint a negyeddöntőben a magyar csapat is érdekelt lesz.

A végső győzelemre három csapatnak van esélye: a négyszeres győztes, címvédő spanyoloknak, illetve az egyaránt egyszeres Európa-bajnok Olaszországnak és Oroszországnak. A három, a futsalt profi szinten űző „gigász” kimagaslik a mezőnyből. Beszédes adat, hogy nevezetteken kívül mindösszesen két csapatnak (kétszer az ukránoknak, egyszer a belgáknak) sikerült dobogóra kerülniük az Eb-k történetében.

Noha kis méretű pályán – illetve a hagyományosnál kevésbé pattogós és egy számmal kisebb labdával – zajlik a játék, cseppet sem „kispályás” csapatok vetélkednek az Európa-bajnoki győzelemért jövő hét keddtől Budapesten és Debrecenben.

A magyarok mérkőzései (A csoport):
Magyarország-Azerbajdzsán, január 19., 17:30, Budapest
Csehország-Magyarország, január 23., 20:30, Budapest

Csoportbeosztások
B csoport:
Olaszország, Ukrajna, Belgium

C csoport:
Oroszország, Szerbia, Szlovénia

D csoport:
Spanyolország, Portugália, Fehéroroszország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik