Könnyű ellenfélnek ígérkezett a Milan számára a harmadosztályú Novara az olasz kupa nyolcaddöntőjében. A piemonti kiscsapat azonban rendesen megnehezítette a tartalékosan felálló milánóiak dolgát, akik csak egy hajrában szerzett Flamini-találattal tudták biztosítani helyüket a negyeddöntőben.
Bár Inzaghi már a 12. percben vezetést szerzett a Milannak, a hazaiak az első félidőben nem tudtak igazán ellenfelük fölé nőni, sőt a második játékrész első percében a Novara egyenlített. Az előző fordulóban a Siena ellen duplázó argentin Pablo González vette be éles szögből a milánói kaput.
A vendégek azonban csak a 80. percig tudták tartani az eredményt: ekkor Flamini iramodott meg saját térfeléről és 22 méterről bődületes gólt akasztott a jobb felsőbe. Bár a brazil középpályás már második idényét tölti Milánóban, ezt volt az első találata a Rossoneróknál.
A Milan a legjobb nyolc között az Udinese-Lumezzane mérkőzés győztesével találkozik.
Olasz-kupa, nyolcaddöntő
AC Milan-Novara 2-1 (1-0)
Gól: Inzaghi (12.), Flamini (80.), illetve González (46.)
Később:
Genoa-Catania 18:30 ó
Juventus-Napoli 20:45
Csütörtök:
Fiorentina-Chievo 16 ó
Udinese-Lumezzane (III.) 18:30
SS Lazio-Palermo 21
Korábban játszották:
AS Roma-Triestina (II.) 3-1
Internazionale-Livorno 1-0
(Cikkünket partneroldalunktól, a focitipp.hu portáltól vettük át)