Élet-Stílus

Cozma-emlékművet avatnak Veszprémben

Február 6-án, szombaton délután avatják fel Marian Cozma emlékművét Veszprémben, az új sportaréna előtti parkban.

Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának szakmai zsűrizése nemrég megtörtént, s várhatóan két hét múlva öntik ki bronzból a dobómozdulatot megörökítő mellszobrot.

Remport Csaba a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke arról tájékoztatott, hogy az emlékmű felállításának tereprendezési munkálatai már elkezdődtek – ezt a veszprémi önkormányzat vállalta -, a művész pedig ezekben a napokban egyeztet Minya Gábor békési kőfaragóval a posztamens és a műalkotás összeillesztésének kérdéseiről.

A kőfaragó nagylelkű felajánlást tett: ő adományozza ingyen az emlékmű posztamenséhez, azaz alapjához szükséges hat tonnás afrikai gránitkövet, amelynek az értéke eléri a kétmillió forintot.

A veszprémi szurkolói klub elnöke emlékeztetett arra is, hogy a kezdeményezésükre indított közadakozás révén hatmillió forint gyűlt össze a Cozma-emlékműre. Az elnök szerint az egyéb felajánlásokkal együtt – a városháza és vállalkozók ingyenes munka- és egyéb felajánlásai – a közadakozás összege akár a 10 millió forintot is eléri.

Remport hangsúlyozta, hogy az emlékmű avatásán jelen lesz Marian Cozma édesapja, Petre Cozma és a meggyilkolt élsportoló két lánytestvére is.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját 2009. február 8-án hajnalban ölték meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik