Élet-Stílus

Agassi: bemostam volna Beckernek

admin
admin

2010. 01. 12. 12:27

Az egykori amerikai teniszcsillag elismerte egy interjúban, hogy német riválisával szívesen találkozott volna teniszpálya helyett a bokszringben.

Andre Agassi és Boris Becker éveken keresztül parázs csatákat vívott egymással a teniszpályákon, egy alkalommal azonban kis híján elveszítette a fejét az amerikai, és nekiment a német ellenfelének.

A háromszoros wimbledoni bajnok egy meccsük alkalmával csókokat dobott a lelátón ülő Brooke Shields-nek, Agassi akkori feleségének. “Legszívesebben sportágat váltottam volna, és bevertem volna egyet. Akkoriban nagyon utáltam” – mondta Agassi a Die Welt-nek adott interjúban. A 2006-ban visszavonult amerikai klasszis azóta már megbeszélte a történteket egy “sör mellett” Beckerrel.

A 39 éves Agassi arról is kitért a német lapnak adott interjúban, hogy aktív pályafutása alatt rendszeresen ivott és drogozott, a feszültséget pedig piromániájával próbálta meg leküzdeni. “A meccsek után a szállodai szobámban gyújtottam – ismerte el Steffi Graf férje, majd hozzátette, hogy nem ő volt az egyetlen, aki furcsa dolgokat művelt. – Az én időmben szinte minden játékos kicsit beleőrült a teniszbe.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.