Élet-Stílus

Bajban volt az Arsenal – videó

admin
admin

2010. 01. 09. 20:38

A Premier League behavazott 21. fordulójában az utolsó pillanatokban szerzett góllal mentett pontot az Evertont fogadó Arsenal. A bajnok Manchester United Birminghamben ért el döntetlent.

Az Arsenal elleni londoni találkozón az Everton játékosai játszották a főszerepet, a liverpooliak kétszer is előnybe kerültek, ám a házigazdák két megpattanó lövéssel döntetlenre mentették a mérkőzést.

A csapatok az egész Angliát uraló hóesésben kezdték a találkozót, s meglepő módon az új kölcsönjátékossal, az amerikai Landon Donovannel felálló – ősszel a Goodison Parkban a londoniaktól 6-1-re kikapó – Everton lépett fel támadóan – ám Saha lövése magasan fölé szállt.

A 12. perben viszont már vezetett a kék csapat – Donovan szöglete után Osman érkezett, s az Arsenal védőit megelőzve Almunia hálójába fejelt. A gól után az Arsenal is megtalálta a ritmust, egyben megkeserítette az első gól szerzőjének örömét. A 28. percben Denilson lőtt, s az Osmanen megpattanó labda becsapta Howardot.

Arsenal-Everton – összefoglaló:

A gólváltás után megnyugodó, s a sűrű hóesés által zavart együttesek a szünetig nem forszírozták a támadásokat, ám térfélcserét követően a csapatába remekül beilleszkedő Donovan vezérelte liverpooliak ismét átvették a kezdeményezést.

A hajrában előbb Saha hagyott ki egy kecsegtető lehetőséget – lövése irányt váltott Gallason, de elkerülte a kaput, majd Tim Cahill passzaával Pienaar ugrott ki, és emelt el Almunia fölött. Már-már úgy tűnt, az Everton visszavág őszi vereségéért (az utolsó percben Vaughan ziccert hibázott), azonban a hosszabb kihagyás után csereként pályára lépő Rosicky a 92. percben kiharcolta az egyenlítő találatot.

Az egy pont nem elegendő ahhoz, hogy a házigazdák a tabella második helyére ugorjanak – az egy pont viszont a minimum, amit David Moyes gárdája megérdemelt.

A játéknap programjából a rossz időjárás miatt öt mérkőzést elhalasztottak, így már csak egyetlen találkozót rendeznek: a Birmingham a Manchester Unitedet fogadja.

A forduló második, egyben utolsó találkozóján a formán kívüli Manchester United képtelen volt nyerni Birminghamben. A hazaiak az első félidőben jobban játszottak a bajnoknál, s Jerome góljával megérdemelten szereztek vezetést, sőt, a játékrész végén a gólszerző akár növelhette volna a különbséget.

Forduló után a manchesteriek veszélyeztettek többet, s Dann öngóljával (Evra lövése pattant meg a védőn) egyenlítettek. Ezt követően a hajráig felváltva veszélyeztettek a csapatok, mígnem a 86. percben Fletcher második sárgalapja miatt megfogyatkozott az United. A City megpróbálta kihasználni az emberelőnyt, Kuszczak viszont mindent védett, így a címvédő megerősítette második helyét a tabellán.

premier league

Arsenal-Everton 2-2 (1-1)
Emirates stadion, 60 053 néző. Vezette: Walton
Gól: Denilson (28.), Rosicky (92.), illetve Osman (12.), Pienaar (81.)
Arsenal: Almunia – Sagna, Gallas, Vermaelen, Traoré – Denilson (Merida, 85.), Diaby, Ramsey (Rosicky, 65.) – Nasri, Arsavin – Eduardo
Everton: Howard – P. Neville, Neill, Heitinga, Baines – Donovan (Biljaletgyinov, 69.), T. Cahill, Osman, Pienaar – Fellaini – Saha (Vaughan, 75.)

Birmingham-Manchester United 1-1 (1-0)
St. Andrews Ground, 26 907 néző. Vezette: Clattenburg
Gól: Jerome (39.), illetve Dann (öngól, 63.)
Kiállítva: Fletcher (86.)
Birmingham: Hart – Carr, R. Johnson, Dann, Ridgewell – Larsson (Fahey, 84.), Bowyer, Ferguson, McFadden – Jerome, Benitez
MU: Kuszczak – R. da Silva, W. Brown, Evans, Evra – Valencia, Carrick, Scholes (Biram Diouf, 81.), D. Fletcher, Pak (Giggs, 66.) – Rooney

Az élcsoport:
1. Chelsea 45 pont (20 mérkőzés), 2. Manchester United 44, 3. Arsenal 42 (20), 4. Tottenham 37 (20), 5. Manchester City 35 (38-27, 19), 6. Aston Villa 35 (29-18, 20), …8. Birmingham 33, …12. Everton 23 (20)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.