Élet-Stílus

Rudolf maradna, de a Loki eladná

A Bajnokok Ligájában szerepelt Debrecen legpiacképesebb futballistája, Rudolf Gergely hosszabbítana a Lokival, a klub azonban inkább túladna rajta.

A sportnapilap cikke szerint a BL-ben kétszer eredményes, a bajnokságban négy gólnál járó Ruldolf Gergely szívesen maradna a Lokiban, a hajdúsági klub azonban nem óhajtja meghosszabbítani a csatár nyáron lejáró szerződését, inkább jó pénzért túladna rajta.

„Nincs más választásom: kivárom a szerződés lejártát, s aztán, ha nem változik a helyzet, bármennyire is megszerettem Debrecent, búcsút intek a csapatnak. Nem titok, több együttes is megkeresett, s ha nem jutok egyezségre a DVSC-vel, napokon belül előszerződést kötök egy számomra megfelelő ajánlatot kínáló klubbal” – így a csatár.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Rudolf egx évre mintegy háromszázezer eurót kér (nyolcvanmillió forint) a szolgálataiért a Lokitól. A válogatott támadót tavaly 400 ezer euróért vitte volna az 1860 München, az idén azonban dupla pénzt várnak érte.

Próbajátékosok a Lokinál

Két kameruni, egy marokkói, valamint egy francia-portugál kettős állampolgárságú játékos érkezett próbajátékra Debrecenbe. A négy labdarúgó közül utóbbinak, a 23 éves Antony Robicnak van a legnagyobb esélye arra, hogy a DVSC játékosa legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik