Élet-Stílus

Peterhansel nyerte a hatodik szakaszt

Az autósoknál a francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál pedig a spanyol Marc Coma győzött a 31. Dakar-rali hatodik, csütörtöki szakaszán, a chilei Antofagasta és Iquique között.

A Dakar-rali újra Chilében, az Atacama sivatagban folytatódott. A résztvevők előtt 180 kilométernyi összekötő után 418 kilométeres mért szakasz várt Antofagasta Iquique között.

A motorosoknál a címvédő, Marc Coma győzött, a KTM-es spanyol az idei Dakaron második szakaszát nyerte. Mögötte az összetettben továbbra is vezető Cyril Despres és a yamahás portugál, Rodrigues ért be. Ketten is nagyot estek: egyikük a harmadik szakaszon harmadik helyet szerző Goncalves, míg másikuk az olasz KTM-es, Luca Manca volt. Mindketten kórházba kerültek, a versenyt nem folytatják.

A vezető Despres mögött az összetettben a szerdai győztes, a chilei Lopez Contrado és Rodrigues áll, de mindketten közel háromnegyed órás hátránnyal. Coma egy korábbi időbüntetésnek és műszaki hibának köszönhetően több mint egyórás lemaradással a negyedik.

A Volkswagennél szerdán teljes sikert ünnepelhettek, a hatodik szakaszon azonban a BMW X3-assal versenyző Stephane Peterhansel elrontotta a bulit: a két-és négy keréken is többszörös Dakar-győztes francia rekordot jelentő, 53. szakaszgyőzelmét aratva Sainzék, Millerék és Al-Attiyahék VW Race Touaregjei előtt ért be. Összetettben ennek ellenére Sainz-Cruz duó vezet, mögötte katari és az amerikai csapattársa, míg Peterhansel a nyolcadik.

dakar, 6. szakasz

Autósok:
1. Stephane Peterhansel (francia, BMW) 4:23:55 ó
2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 47 másodperc hátrány
3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) 8:55 perc h.

Összetett:
1. Sainz 20:35:33 ó
2. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 15:24 perc hátrány
3. Miller 17:47 p h.

Motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:46:59 ó
2. Ciryl Despres (francia, KTM) 10:34 perc hátrány
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 10:38 p h.

Összetett:
1. Despres 21:35:59 ó
2. Francisco Lopez Contardo (chilei, Aprilia) 42:15 perc hátrány
3. Rodrigues 44:05 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik