Élet-Stílus

Az alvilággal cimborálnak a szerb klubok

A szerb belügyminiszter, Ivica Dacsics szerint hazája vezető labdarúgó-egyesületeinek a fele kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel.

Ivica Dacsics szerb belügyminiszter ezt egy keddi sajtóinterjúban állította azután, hogy lemondta aznapra tervezett találkozóját az egyik helyi labdarúgóklub elnökével.

A belügyminisztériumnak birtokában van egy úgynevezett „fehér könyv”, amely felsorolja az alvilági kapcsolatokkal gyanúsított klubvezetők nevét. Ivica Dacsics nem kívánt részletekbe bocsátkozni, ám elmondása szerint főleg kisebb egyesületekről van szó.

Mint az osztrák hírügynökség emlékeztetett, a 90-es években számos szerb klub került olyan személyek tulajdonába, akik állítólag közel állnak a szervezett bűnözéshez.

A szerb igazságszolgáltatás már hónapok óta vizsgálódik Szvetlana „Ceca” Raznjatovicsnak, a néhai belgrádi maffiafőnöknek és félkatonai milíciavezérnek, Zseljko Raznjatovics özvegyének a viselt dolgai után. A Politika című napilap októberben arról számolt be, hogy a nyomozók Bulgáriából, Franciaországból és Törökországból is kaptak dokumentumokat a belgrádi FC Obilics egyesület átigazolásaival kapcsolatban. Ceca Raznjatovicsot, a klub korábbi elnökét azzal gyanúsítják, hogy az 1998 és 2003 között a játékosok átigazolása fejében kapott 12 millió euró nagy részét „lenyúlta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik