Élet-Stílus

Collina a videobíró mellett

admin
admin

2009. 12. 29. 18:17

Pierluigi Collina, az olaszok korábbi kiváló játékvezetője csak provokációnak szánta azt a kijelentését, hogy a labdarúgásban itt lenne az ideje a videobíró alkalmazásának.

“Ez így nem mehet tovább, a játékvezetők úgy mennek ki a pályára, hogy tisztában vannak vele: minden hibájukat észreveszik – mondta a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva a 49 éves sípmester, akit hatszor – 1998-ban, 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban – választottak meg a világ legjobbjának. – Alkalmaznunk kell ezt az eljárást, nem lehet olyan helyzetet teremteni, amelyben csak a bírónak nincs segítsége” – tette hozzá a lapban.

A játékvezető a Sky televíziónak a nap folyamán pontosította ezzel kapcsolatos álláspontját. Eszerint csupán azt akarta közölni, hogy “vagy elfogadjuk, hogy a bírók tévednek, vagy számukra is biztosítjuk azokat a készülékeket, melyek segítségével megítélik a munkájukat”.

“A bírókat rendszeresen támadják, mert nem látják azt, amit a hatalmasat fejlődött technológia révén mindenki más igen. Teljesen mindegy, mennyire felkészültek a bírók és mennyire sokat dolgoznak, semmiképpen sem lesznek képesek versenyezni a technológiával – tette hozzá. – Provokációnak szántam, amit mondtam a videobíró alkalmazásával kapcsolatban. Szerintem az egyetlen megoldás a kulturális fejlődés, amely elvezet bennünket az emberi tévedés elfogadásához.

Bár sokan szorgalmazzák a videobírós rendszer bevezetését, arra egyelőre, úgy tűnik, várni kell Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ugyanis nemrég megerősítette korábbi álláspontját, mely szerint ameddig ő áll a szervezet élén, a futballban nem használják a televíziós felvételeket a bírói döntések helyességének eldöntésére.

eurószázezrek az mlsz átlátható gazdálkodásáért

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) multidimenziós könyvelést vezetett be átlátható gazdálkodása érdekében, ezzel pályázott és nyert eurószázezreket az európai szövetségtől (UEFA). Az első 100 ezer eurós támogatás májusban érkezik, a másodikat egy-két hónappal később utalják. Az UEFA folyamatosan figyeli az általa támogatott rendszerek működését, a különféle fejlesztéseket, s ennek megfelelően utalja majd az erre szánt, összesen 400 ezerből a 100 ezer eurós részleteket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.