Élet-Stílus

Focilegek: kapusgól, varázsló és egy kis kézilabda

Az alábbiakban az év legérdekesebb, egyben legviccesebb futballeseményeit gyűjtöttük csokorba. Sok-sok videóval.

A legnagyobb kívánság

Nicolas Ardouin, a Tubize kapusa azt állította a Gent elleni belga bajnokit követően, hogy Peter Vervecken játékvezető arra kérte őt, fogja meg az ellene befújt büntetőt. A hálóőr mindezt úgy értelmezte, hogy a spori időközben rájött arra, hogy hibásan ítélt. „Könyörgött, hogy hárítsam a lövést. ‘Mentsen meg!’ – ezt mondta” – árulta el Ardouin, aki azonban nem tudta hárítani a lövést, csapata pedig 2-0-ás vereséget szenvedett.

A legnagyobb fejesgól

Martin Palermo, a Boca Juniors támadója mintegy 40 méterről bólintott a Vélez Sársfield kapujába egy argentin bajnoki mérkőzésen, és ezzel győzelemhez, egyszersmind három ponthoz juttatta az övéit. A gólpasszt az ellenfél kapusa jegyzi, akinek felszabadítási kísérlete ennél rosszabbul talán nem is sikerülhetett volna, hiszen tulajdonképpen fejbe lőtte a pálya közepén bóklászó, a 3-2-es végeredményt beállító Martin Paletrmót.

Palermo fejesgólja 1:02-nél

A legnagyobb bírói tévedés

Ha Martin Hansson játékvezető korábban eleget tesz a szurkolók általános felhívásának (szemüveget a bírónak!), és idejében felkeresi az optikusát, akkor most nem a franciák, hanem az írek készülhetnének a jövő évi világbajnokságra. A svéd bíró azonban nem viselt szemüveget a párizsi vb-pótselejtezőn, így nem látta, vagy nem akarta látni, ahogy a 103. percben Thierry Henry kézzel szelídítette meg a labdát, mielőtt a gólszerző William Gallashoz passzolt. A franciák végül 2-1-es összesítéssel jutottak a ki a vb-re.

A legnagyobb hős







Ami a Standard Liegé csatárainak 94 perc alatt nem sikerült, az összejött Sinan Bolat kapusnak, aki minden mindegy alapon felkocogott az ellenfél kapuja elé, és közvetlenül a lefújás előtt egy pontos fejessel beállította az 1-1-es végeredményt az AZ Alkmaar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, egyúttal az Európa Liga-szereplést érő harmadik helyre „terelte” a csapatát a tabellán – megelőzve az aktuális ellenfelet, az AZ Alkmaart.

Kapusgól és furcsa gólöröm


A legborzasztóbb üzenet

„Azoknak, akik nem hittek bennem, azt üzenem, hogy sz…janak le!” – mondta a vb-selejtezők során sokat kritizált Diego Maradona, miután az általa irányított argentin válogatott nagy nehezen kiharcolta a világbajnoki részvétel jogát. A nem éppen úriemberhez méltó felhívás néhány helyi újságírónak szólt, akik – milyen furcsa a sors – hetekkel később arról tudósíthatták a közvéleményt, hogy fenti kijelentés miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) két hónapra eltiltotta az „isteni Diegót”.

A legnagyobb felismerés

Maynor Figueroa, a Wigan Athletic csatára éles szemmel „kiszúrta”, hogy az ellenfél kapusa kirándulni indult a zöldellő gyepen, és ezt kihasználva a saját térfeléről, mintegy 52 méterről a kapuba ívelte a labdát. A Wigan ezzel a góllal 2-1-re vezetett a Stoke City otthonában, ám a hazaiak később egyenlítettek, majd Thomas Sörensen kapus is kijavította a hibáját, ugyanis a hajrában lábbal kivédte Hugo Rodallega tizenegyesét.



A legmeggondolatlanabb kérdés

A Sport TV riportere a szezon elején arra várt választ Szentes Lázártól, a Nyíregyháza vezetőedzőjétől, hogy bajnokesélyes-e a csapata. „Ugyan már!” – mondta a tréner, aki komolytalannak vélte a kérdést – és lássuk be, az is volt… A realista edző nem is bírta ki nevetés nélkül. Holott együttese nem rajtolt rosszul, a folytatás azonban csapnivalóan alakult, olyannyira, hogy a Nyíregyháza a tabella utolsó helyéről várhatja a tavaszt.



A legádázabb ellenség

Cristiano Ronaldo retteghet, hiszen Pepe, a spanyol bérvarázsló elhatározta, hogy tönkreteszi a pályafutását. Első hallásra megmosolyogtató az ügy, de ne feledjük, hogy a portugál aranylabdás fájó bokája miatt közel két hónapig volt harcképtelen, és Pepe azt állította, a sérülést ő okozta egy vudu-babával. Ehhez azt is hozzátette, addig nem nyugszik, amíg derékba nem töri a Real Madrid sztárjának karrierjét, miután erre kapott megbízást egy híres és gazdag nőtől, aki ezért 15 ezer eurót fizetett ki neki.

A legnagyobb ravaszság

Kim Christensen, az IFK Göteborg kapusa az Örebro elleni (0-0) svéd bajnokin lábával egymáshoz közelebb mozdította a kapu két függőleges szárát, és tette eredményeként a 732 centiméter hosszú gólvonal rövidebb lett. Christensen cselekedetét a TV-kamerák leplezték le, a felvételeken egyértelműen kitűnt, hogy a meccs előtt futballista előbb az egyik, majd a másik kapufa tövét is „beljebb tessékelte”. A 30 éves dán hálóőr később elismerte, nem először próbálta meg így csökkenteni az ellenfél gólszerzési esélyeit.

A legnagyobb védés

Christensen nem csak ravasz, hanem ügyes is – ezt egy hónappal a lebukását követően, a Malmö ellen 1-0-ra megnyert bajnokin be is bizonyította: hatalmas reflexszel, bal kézzel védett egy közeli lövést, amely szerintünk az év hárítása volt. Az ellenfél támadója alig hitte el, hogy nem sikerült a – normál méretű! – kapuba találnia.

A legviccesebb baki

Jürgen Sierensen, a Roeselare kapusának számára alighanem örökké emlékezetes marad Anderlecht elleni belga bajnoki (1-3) – és pechjére mások sem felejtik el egykönnyen elképesztő „ügyetlenkedését”, döbbenetes öngólját. Egy lövés után fogalma sem volt arról, hogy hol van a labda, és addig forgolódott, amíg azt a saját kapujába terelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik