Élet-Stílus

Schumacher visszatért

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher eldöntötte, hogy visszatér a száguldó cirkuszba, és egy éves szerződést írt alá a Mercedesszel.

A 2006-ban visszavonult Schumacher a Mercedes-csapatnak az angliai Brackley-ben lévő irodájában írta alá kedden a szerződést 2010-re vonatkozóan. Lapértesülés szerint a 41. születésnapját január 3-án ünneplő sztár évi 7 millió eurót keres majd új csapatában.

Schumacher egyéves szerződést kötött a pilótáknál és a konstruktőröknél is címvédő Brawn GP-ből alakult Mercedesszel, így újra együtt dolgozik majd Ross Brawnnal, akivel a Ferrarinál hét egyéni és hat konstruktőri vb-elsőséget gyűjtött be.

Schumacher 2006 végén vonult vissza, s az idén úgy tűnt, hogy a Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Felipe Massa helyére “beugrik” a Ferrarihoz. Ebben végül egy korábbi motorbalesetből visszamaradt nyaksérülése akadályozta meg.

Újra együtt (MTI/EPA)

Újra együtt (MTI/EPA)

“Három évre tervezünk, és a világbajnoki címekért szeretnénk harcba szállni – mondta Schumacher a bejelentést követően. – Ross Brawn novemberben hívott fel a visszatérésemmel kapcsolatban, és azt hiszem, ez adta meg a végső lökést a döntésemhez. A célom természetesen az, hogy minél többször dobogóra álljak.”

A 91-szeres futamgyőztes hozzátette, hogy egyáltalán nem tekinti magát az istálló elsőszámú versenyzőjének, mint ahogyan pályafutása során sosem tette. “Egyébként úgy érzem magam, mint egy 12 esztendős gyerek, aki örömében legszívesebben össze-vissza ugrándozna. Nagyon boldog vagyok azért is, mert visszaadhatok valamit a Mercedesnek abból a rengeteg támogatásból, amelyet pályafutásom korai szakaszában kaptam tőlük.”

Schumacher visszatérése nyáron, Felipe Massa sajnálatos balesetét követően is szóba került, ám Schumi korábbi motorbalesete során szerzett nyaksérülése miatt mégsem ült a volán mögé, így a brazil pilótát a hátralévő futamokon Giancarlo Fisichella pótolta.

Schumacher ismét a brit Ross Brawn műszaki igazgatóval fog együttműködni, aki hozzásegítette őt a hét világbajnoki címhez és a 91 futamgyőzelemhez.

Schumi csapattársa a Mercedesnél a német Nico Rosberg lesz.

reakciók

Norbert Haug, a Mercedes alelnöke: “Hét világbajnoki címe egyetlen másik pilótának sincs, 91 győzelme sincs senki másnak, Michael minden tekintetben jobb minden versenyzőnél.”

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke: “Michael fantasztikus rekordokat állított fel a Forma-1-ben, amelyek önmagukért beszélnek. Nagyon várom már, hogy újra együtt dolgozzunk. Úgy érzem, ezzel a felállással rendkívül erősek leszünk, mivel Michaelben és Nicóban (Rosberg) ötvöződik a tapasztalat, a fiatalság és a sebesség.”

Lewis Hamilton, 2008 világbajnoka: “Nagyszerű dolog, hogy Michael visszatér a Forma-1-be. Ő egy legenda, remek fickó, boldog vagyok, hogy lehetőséget kapott arra, hogy ismét a világ legjobb munkáját végezze, azaz Forma-1-es versenyző legyen. Még juniorként figyeltem Michaelt ahogyan versenyez, reméltem, hogy még itt lesz, amikor én elkezdem. Nagyon várom már, hogy ismét a pályán lássam őt.”

Nico Rosberg, Schumacher jövendőbeli csapattársa: “Fantasztikus, hogy Michael visszatér és hogy a csapattársam lesz. Hatalmas kihívás számomra, hogy minden idők egyik legnagyobbjával versenyezhetek. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem veszített a sebességéből, és remek csapattársak leszünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik