Élet-Stílus

Zidane örül, hogy kiállították a vb-döntőben

admin
admin

2009. 12. 22. 12:47

A franciák már visszavonult klasszisa, Zinadine Zidane örül annak, hogy az ellenfele lefejelésért piros lapot kapott a 2006-os világbajnoki döntőben.

Az ominózus mérkőzés után visszavonult világsztár a France Football című francia szaklap keddi számában nyilatkozott a kínos esetről, megjegyezte, utólag már örül annak, hogy piros lappal kiállították azért, amiért a 2006-os világbajnoki döntő hosszabbításában mellbe fejelte az őt verbálisan provokáló olasz Marco Materazzit.

„Helyes döntés volt, hogy kiállítottak, a kapus Gianluigi Buffon jól tette, hogy jelezte a bírónak a mozdulatomat, mert nem tudnék most együtt élni azzal a tudattal, hogy akkor a pályán maradok, Franciaország pedig aranyérmet nyer” – magyarázta Zidane.

A találkozó 1-1-gyes döntetlennel végződött, majd a büntetőpárbajban az olaszok nyerték meg a vb-győztesnek járó trófeát. A francia válogatott mezét 108 mérkőzésén viselő Zidane egyébként már korábban jelezte, hogy a vb után visszavonul, és mindenki sajnálta vagy szánta azért, hogy egy páratlanul sikeres pályafutás így ért véget.

Amúgy nem csak a korábbi aranylabdás, hanem a provokatőr, Materazzi is megbánta, amit tett, hogy a francia játékos nővérére tett nem éppen hízelgő megjegyezést. Az Élet egy harc című önéletrajzi könyvében korábban így vélekedett az esetről: „Hülye szavak hagyták el a számat. Hibáztam, de Zidane is hibázott, hogy ilyen módon reagált. Én megértem a reakcióját, hiszen hatalmas nyomás volt rajtuk azon a meccsen.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.