Élet-Stílus

Hangtompítóval vadásztak

admin
admin

2009. 12. 22. 14:33

Orvvadászokat fogtak el Fejér megyében. A csoport hat tagjánál profi felszerelést foglaltak le. Négyen előzetes letartóztatásban vannak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Az orvvadászok ellen üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt indult eljárás – közölte Lasancz Zoltán rendőr ezredes. A csoportnak professzionális felszerelésük volt, az egyszerre 7 helyen tartott házkutatás során 16 – köztük céltávcsővel, hangtompítóval felszerelt – lőfegyvert, nagy mennyiségben különböző lőszereket, továbbá az éjszakai vadászatot segítő éjjellátókat, fejlámpákat is lefoglaltak a rendőrök.

A gyanúsítottak lakásán és az egyikőjük által üzemeltetett sárosdi étteremben 88 őz-, illetve szarvas- és dámtrófea, valamint több mázsa nyers, félkész, illetve feldolgozott vadhús került elő. A sárosdi étteremben az illetékes hatóság több hiányosságot is feltárt, a többi között a vadhúsok eredetét nem tudta igazolni a tulajdonos, s azok feldolgozására engedéllyel sem rendelkezett. A lefoglalt, vadászattal összefüggésbe hozható bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy a bűncselekmény elkövetői hosszabb ideje folytattak, illetve akartak folytatni professzionális módon illegális vadászatot.

Az okozott kár mértékét valamint azt, hogy a lefoglalt húsok milyen korú, fajtájú, értékű állatokból származnak, szakértői vizsgálat állapítja majd meg. A rendőrség bemutatta a lefoglalt trófeák egy részét, köztük több, nyolc-tízezer eurót érő szarvastrófeát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.