Élet-Stílus

F1: fogynak a pilótaülések

Lucas di Grassi lesz a Forma-1-ben jövőre bemutatkozó Virgin Racing második pilótája. Csapattársát, Timo Glockot már korábban bejelentették.

Lucas di Grassi vezetheti a Virgin Racing második Forma-1-es autóját 2010-ben – jelentette be szerdán az újonc alakulat. A csapat másik pilótája, Tmo Glock leigazolását még korábban közzétették.
Di Grassi évek óta a Renault tesztpilótája volt, idén már negyedik idényét teljesítette a GP2 sorozatban, ahol háromszor is a legjobb három között volt. Idén a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban a jövőre a Williams versenyzőjeként folytató Nico Hülkenberg és Vitaly Petrov mögött.

“Timo és én azért vagyunk itt, hogy együtt építsük fel a csapatot” – nyilatkozta di Grassi. “Nem különálló egyénenként, hanem csapatként dolgozunk, olyan keményen, ahogy csak tudunk, hogy előrevigyük a csapatot.”

Eredetileg Manor GP néven nevezett a csapat, ám időközben az idén a Brawnt szponzoráló Virgin beszállt. “Az első évünk is fantasztikus volt a Forma-1-ben (a Brawnnal), szóval akkor miért nem csinálnák meg újra egy új csapattal a semmiből? Ha megnézzük a Virgin történelmét, mindig is szerettük támogatni a technikai újításokat, nagyszerű mérnököket, és legalább 120 mérnök dolgozik ezen a projekten” – mondta Richard Branson.

A Virgin milliárdos tulajdonosa ugyanakkor azt is elismerte, csapata fog a legkisebb költségvetéssel dolgozni, kevesebb, mint 40 millió fontot költenek, még szélcsatornát sem használnak.

részleges pilótalista

McLaren: Jenson Button (brit), Lewis Hamilton (brit)

Ferrari: Fernando Alonso (spanyol), Felipe Massa (brazil)

Red Bull: Sebastian Vettel (német), Mark Webber (ausztrál)

Williams: Rubens Barrichello (brazil), Nico Hülkenberg (német)

Force India: Adrian Sutil (német), Vitantonio Liuzzi (olasz)

Lotus: Jarno Trulli (olasz), Heikki Kovalainen (finn)

Virgin Racing: Timo Glock (német), Lucas di Grassi

Mercedes: Nico Rosberg (német), Nick Heidfeld (német)?, Michael Schumacher (német)

Renault: Robert Kubica (lengyel), Romain Grosjean (francia)?, Nick Heidfeld (német)?

Toro Rosso: Sebastién Buemi (svájci), Jaime Alguersuari (spanyol)?

Campos Meta: Bruno Senna (brazil), ?

USF1: José María López (spanyol)?, Jacques Villeneuve (kanadai)?

Sauber: ?, ?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik