Élet-Stílus

Torghelle ismét duplázhat a németek ellen

admin
admin

2009. 12. 14. 17:12

Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke bejelentette, hogy májusban Budapesten a magyar válogatott ellen léphet pályára a nemzeti csapat barátságos mérkőzésen.

Harald Stenger, a DFB kommunikációs igazgatója ugyanakkor hozzátette: a tárgyalások zajlanak, de hivatalos megállapodás még nem született a felek között.
Bienerth Gusztáv, a magyar szövetség (MLSZ) nemzetközi igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy eredménnyel kecsegtetnek az egyeztetések, s a végleges szerződést hamarosan aláírhatják, de még néhány apróságot tisztázni kell. Az összecsapás tervezett dátuma május 29-e.

Az EFE spanyol hírügynökség Zwanzigerre hivatkozva úgy tudja, a találkozót a magyarországi cigányság iránti szolidaritás jegyében rendeznék meg, ezért a meccsre meghívnák a romák ellen idén elkövetett sorozatgyilkosság hét áldozatának családját. “A DFB és az MLSZ szeretné közösen kifejezni a szolidaritását, s lehetőségeihez képest fellépni a rasszizmus ellen” – nyilatkozta Zwanziger.

Erwin Koeman szövetségi kapitány csapatának ez lenne a második lekötött mérkőzése a jövő évre, ugyanis június 5-én Amszterdamban a németekhez hasonlóan a világbajnokságra készülő hollandokkal találkozik.

A két csapat legutóbb a 2004-ben, az 1954-es berni vébéfinálé 50 éves évfordulóján csapott össze Kaiserslauternben, és akkor emlékezetes meccsen, a duplázó Torghelle Sándor vezérletével 2-0-ra nyert a magyar válogatott.

Torghelle 1-0


Torghelle 2-0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.