Élet-Stílus

F1: legendás csapatnál Trulli és Kovalainen

Trulli és Kovalainen versenyeznek majd a Lotus autóival 2010-ben - jelentette be az idén újjáalakult csapat.

Jarno Trulli és Heikki Kovalainen lesznek a Lotus Forma-1-es csapat versenyzői 2010-ben – jelentette be hétfőn az alakulat Malajziában. A csapat harmadik számú versenyzője a malajziai születésű Fairuz Fauzy.

“A tapasztalat a legfontosabb számunkra, mert ez egy olyan érték, amit pénzzel nem tudsz megvásárolni” – mondta a pilótákkal kapcsolatban a Lotus csapat vezetője, Tony Fernandes. Trulli a Forma-1-ből kivonult Toyotától érkezik, míg Kovalainennek, az aktuális világbajnok Jenson Button leigazolása nyomán nem maradt helye a McLarennél.

Fernandes (második balról) a csapat pilótáival (MTI/EPA)

Fernandes (második balról) a csapat pilótáival (MTI/EPA)

A Lotus párosát Malaysia sportminisztere, Ahmad Shabery Cheek jelentette be, az ország parlamentjében tartott konferencián. Nem véletlen az ázsiai állam részvétele, az ország befektetőként kapcsolódik a projekthez.

Bár a mostani Lotusnak kevés köze van az eredetihez, jó tudni, hogy a Colin Chapman által alapított csapat 1978-ig hét konstruktőri és hat egyéni bajnoki címet gyűjtött. A Lotus összesen 73 futamgyőzelmet aratott, a Forma-1-ből 1994-ben vonult ki.

A Lotus műszaki főnöke Mike Gascoyne lesz, aki számos csapatnál (Jordan, Renault, Toyota stb.) dolgozott korábban, de a Ferraritól is csábítottak el embereket.

részleges pilótalista 2010-re

McLaren: Jenson Button (brit), Lewis Hamilton (brit)

Ferrari: Fernando Alonso (spanyol), Felipe Massa (brazil)

Red Bull: Sebastian Vettel (német), Mark Webber (ausztrál)

Williams: Rubens Barrichello (brazil), Nico Hülkenberg (német)

Force India: Adrian Sutil (német), Vitantonio Liuzzi (olasz)

Lotus: Jarno Trulli (olasz), Heikki Kovalainen (finn)

Mercedes: Nico Rosberg (német), Nick Heidfeld (német)?, Michael Schumacher (német)

Renault: Robert Kubica (lengyel), Romain Grosjean (francia)?, Nick Heidfeld (német)?

Toro Rosso: Sebastién Buemi (svájci), Jaime Alguersuari (spanyol)?

Manor GP: Timo Glock (német), ?

Campos Meta: Bruno Senna (brazil), ?

USF1: José María López (spanyol)?, Jacques Villeneuve (kanadai)?

Sauber: ?, ?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik