Élet-Stílus

Öt magyar csúcs, Gyurta az élen

Remek délelőttöt zártak a magyar úszók az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokság vasárnapi befejező napján: 13-an szálltak vízbe, heten jutottak tovább, öten országos csúccsal.

Gyurta Dániel 200 m mellen a legjobb – Európa-bajnoki csúcsot is jelentő 2:03.25 perces – idővel került be a döntőbe, ahová Molnár Ákos (10. hely, 2:06.53 p) is követte őt. Gyurta, aki 100 m mellen Isztambulban Eb-ezüstöt érdemelt ki, jobbik számában azon a 2:04.14-en módosított jelentősen, amelyet november 21-én úszott Zágrábban, egy nemzetközi versenyen.

nyilatkozat

Gyurta Dániel: “Továbbra is remek erőben érzem magam, de tudom, nagyon kell összpontosítani délután, hogy meglegyen az első hely. Egyáltalán nem úsztam ki magam, amikor láttam, hogy ötvennél mennyivel vezetek, lefékeztem kicsit, mondván, minek úgy rohanni. Az jó, hogy 59-re fordultam száznál, így terveztem, délután gyorsabb leszek, az biztos, bár elsősorban a győzelem számít, nem a vilácsúcs, arra nem is figyelek, sőt szerintem kicsit messze is vagyok tőle.”

Hasonlóképpen magyar rekorddal vált tagjává a 10-es mezőnynek Verrasztó Evelyn, aki 200 m gyorson (1:53.86 p), és Szepesi Nikolett, aki 200 m háton (2:04.47 p) lett ugyancsak második a teljes délelőtti rangsorban, saját korábbi “legjét” (1:55.03, illetve 2:05.33) javítva jelentősen tovább.

Ismét éremeséllyel szállhat vízbe Verrasztó (MTI)

Ismét éremeséllyel szállhat vízbe Verrasztó (MTI)

Verrasztónál – aki 200 m vegyesen aranyat, 100-on pedig ezüstöt nyert a török városban – csak a világcsúcstartó olasz Federica Pellegrini ért el jobb időt. A szám másik két magyarja közül Mutina Ágnes a 14. (1:57.62), Kapás Boglárka (1:59.40) pedig a 24. lett.

Jakabos Zsuzsanna 400 m vegyesen (4:32.56) csúcsközeli teljesítménnyel negyedikként, Cseh László 200 m gyorson pazar országos rekorddal, hetedikként lett finalista. A 400 m férfi vegyes isztambuli Európa-bajnoka 1:43.01 perc alatt tudta le a távot, amelyen az eddigi legjobb magyar eredmény Szabados Béla révén 1:45.17 perc volt 2000 januárja óta. A legidősebb rövidpályás magyar férficsúcsot írta át Cseh. A 200 m gyorson elindult Kozma Dominik és Verrasztó Dávid, a hosszabbik vegyesszám Eb-másodikja is, előbbi a 25. (1:45.94), utóbbi pedig az 57. (1:52.89) helyen zárt.

nyilatkozat

Cseh László: “Elfáradtam. Ebben az egésztestes dresszben gyorson lehet igazán normálisan úszni, majd meglátjuk, az időm mire lesz elég délután.”

Dara Eszter – 24.93 másodperccel visszavéve a három hete, Zágrábban 25.08-at úszott Verrasztó Evelyntől a birtokosi címet – szintén magyar csúccsal 50 m gyorson 19-ként elődöntős. Nem sikerült ugyanez 50 m pillangón Takács Krisztiánnak (23.89 mp, 40. hely).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik