Élet-Stílus

MK: kétgólos előnyben a Debrecen

A Debrecen saját közönsége előtt kétgólos előnyt szerzett vasárnap a csütörtöki visszavágóra az MTK-val szemben a labdarúgó Magyar Kupa negyedik negyeddöntős párharcának első mérkőzésén.

A Bajnokok Ligája csoportszakaszában szerepelt Debrecen szerette volna tavasszal lejátszani a két kupameccset, ám ebbe az MTK nem egyezett bele, hanem javasolta a december 12-i és 15-i dátumot, amit a szövetség el is fogadott.

A hajdúsági klub azonban eljuttatott egy a beadványt az MLSZ-hez, mely szerint a Lyon elleni, idegenbeli BL-találkozó (december 9., 20:45 ó) és az első kupameccs között nincs meg a versenyszabályzat által előírt 72 óra, ezért kérte a szövetséget, hogy az időpontot változtassa meg. Ennek nyomán történt a módosítás.

Az elődöntő első összecsapásai március 23-án és 24-én lesznek, a visszavágókat április 13-án és 14-én rendezik: az Újpest a Zalaegerszeggel, míg a címvédő Budapest Honvéd a Debrecen-MTK párharc továbbjutójával találkozik majd a fináléba kerülésért.

magyar kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

DVSC-TEVA – MTK Budapest 2-0 (1-0)
Gól: Feczesin (44.), Czvitkovics (50.)
A visszavágót csütörtökön 17:30 órától rendezik, a Hidegkuti Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik