Élet-Stílus

Tiger Woods ideiglenesen visszavonul

admin
admin

2009. 12. 12. 10:35

Bevallotta, hogy megcsalta feleségét, s bejelentette ideiglenes visszavonulását Tiger Woods amerikai golfsztár, egyben a világ legjobban kereső sportolója.

A 33 éves játékos pénteken saját honlapján tette közzé döntését, eszerint időre van szüksége ahhoz, hogy helyrehozza azokat a károkat, amelyeket hűtlenségével okozott. A kiváló golfozó elismerte ugyanakkor, hogy esetleg már nem tudja jóvá tenni vétkeit, továbbá megfogadta, hogy a jövőben megpróbál jobb apa, férj és ember lenni.

Woods először vallotta be nyilvánosan, hogy megcsalta feleségét. Elin Nordegren akár 300 millió dollárt is kaphat a sportoló vagyonából, ha a válás mellett dönt. Ebben az esetben a 29 éves ex-modell – aki két gyereket szült a golfozónak – a világ legdrágább válását kezdeményezheti: megelőzné a jelenlegi „listavezetőt”, a váláskor 168 millió dollárral vigasztalódott Juanita Jordant, Michael Jordan kosárlabdázó volt feleségét.

A több nővel is hírbe hozott Woods november 27-én, mindmáig tisztázatlan körülmények között szenvedett kisebb autóbalesetet floridai háza előtt. A balesetet vélhetően heves házastársi vita előzte meg, amely minden valószínűség szerint azt követően robbant ki, hogy az egyik bulvárlap megszellőztette a golfozó házasságon kívüli kapcsolatait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.