Élet-Stílus

Budapesté marad az úszó-Eb

admin
admin

2009. 12. 12. 12:29

Budapest rendezheti a 2010-es úszó-Európa-bajnokságot - erősítette meg korábbi döntését a kontinentális úszószövetség (LEN) vezérkara.

A testület azt követően tűzte napirendre a kérdést, hogy a Magyar Televízió visszavonta a tévéközvetítésre vonatkozó garanciáját, amely pedig a magyar pályázat alapfeltétele volt. A kontinentális úszószövetség (LEN) az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokság keretében tartott ülésén szavazott, s foglalt állást ismét Budapest mellett.

„A kormánygarancia és a Magyar Olimpiai Bizottság kiállása alapján az európai szövetség nem vonta meg a bizalmat tőlünk” – értékelt a helyszínről az MTI-nek Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, aki a LEN alelnökeként van jelen Isztambulban.

– A Büro-ülésen, amelyen a 17 tagból 15 vett részt, tájékoztatást kértek tőlem, de az összejövetel hangulatán érződött, hogy előző nap a LEN szűkebb vezetése, a végrehajtó bizottság már elfogadta az érveimet. A Büro-tagoktól is megértést kértem, egyúttal leszögeztem, hogy ez az egész belső ügy, s amit vállaltunk, azt teljesítjük is”.

A magyar szövetség első embere ehhez még hozzátette: „A kormány és a MOB egyértelmű állásfoglalása is mutatja, közös ügyről van szó, sokakkal együtt küzdünk a magyarországi kontinensviadal sikeréért, a tévéközvetítés biztosításáért. A hazai Európa-bajnokságot az Magyar Televíziónak kell sugároznia, szomorú lenne, ha a a közszolgálati csatorna bármely vezetésének hitelessége megkérdőjelezhetővé válna. A józan észnek kell diadalmaskodnia, az eredeti vállalásoknak kell érvényt kapniuk.”

A Büro szombaton arról is döntött, hogy 2010 novemberében Eindhoven ad otthont a rövidpályás Európa-bajnokságnak, miután decemberben a 25 méteres medence világbajnokságára Dubajban kerül sor. Másfél évtizedet követően elköltözik Rómából a LEN-iroda: a tagok határozata szerint Luxemburg lesz a szövetség új székhelye.

Cseh a harmadik legjobb idővel döntős

A 400 vegyesen világcsúccsal győztes Cseh László az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon a harmadik legjobb idővel került be a 200 méter pillangó szombat délelőtti előfutamából a délutáni fináléba, amelyben Pulai Bence is szerepel majd. A tízes döntőben folytathatja délelőtti produkciója nyomán Mutina Ágnes (6.) 400 gyorson, illetve a legjobb húsz alkotta mezőny tagjaként elődöntős Dara Eszter (6.) és Bordás Beatrix (19.) 100 pillangón, Szepesi Nikolett (14.) 50 háton és Szilágyi Ádám (17.) 100 háton. Gyurta Gergely az 1500 gyors úgynevezett lassú futamai alapján összesítésben harmadik lett, a helyezéséről a délutáni „gyors futam” dönt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.