Élet-Stílus

Adócsaláson érték a korábbi teniszsztárt

admin
admin

2009. 12. 11. 09:41

A korábbi világelső spanyol Arantxa Sánchez-Vicario pert veszített a helyi adóhatósággal szemben, így 3,5 millió eurót kell befizetnie az államkasszába.

A jogerős ítélet szerint a korábbi világelső 3,5 millió eurót kénytelen befizetni az államkasszába, amiért 1989 és 1993 között ezt nem tette meg, arra hivatkozva, hogy ebben az időszakban nem Spanyolországban, hanem Andorrában volt a lakóhelye.

A fellebbezést követően a helyi legfelső bíróság ugyanakkor azt állapította meg, hogy „életvitelszerűen sohasem élt a mini államban, és valójában soha nem is akart ott lakni.”

A 2002-ben visszavonult Sánchez-Vicario pályafutása során négy Grand Slam-diadalt aratott, három párizsi győzelme mellett egyszer a US Opent is megnyerte, egyéniben összesen 29, párosban 67 tornán lett első, s közel 11 és fél millió eurót ütögetett össze.

Egyébként em ő az egyetlen olyan sportoló, aki szembe került az adóhatósággal: két olasz, Valentino Rossi motoros és Paolo Bettini exbringás szintén amiatt jutott bajba, hogy nem a valós lakcímét adta meg. A pilóta utóbb megegyezett az adóhatósággal, s vállalta, hogy törleszti az adósságát. Utóbbi esetében pedig még tart a vizsgálat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.