Élet-Stílus

Herczeg: megtört a csapat – videó

Az egyéni hibák okozták a magyar bajnok vesztét a Lyon otthonában. A klubmenedzser sajnálja, hogy pont nélkül zárt a csapat, de reálisnak tartja a csoport a végeredményét.

Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere szerint főként egyéni hibák miatt szenvedett 4-0-ás vereséget együttese szerdán az Olympique Lyontól a Bajnokok Ligájában. Ezzel pont nélkül, 5-19-es gólkülönbséggel zárta szereplését.

“Úgy érzem, az első félidőben jól játszottunk, nem talált rajtunk fogást a Lyon, de két elkerülhető gólt kaptunk, és ez láthatóan megtörte a csapatot. Az első gólnál elpasszoltuk a labdát, a másodiknál pedig helyezkedési hibát vétettünk. Megtapasztalhattuk, hogy ezen a szinten az ilyen egyéni hibák megbosszulják magukat” – nyilatkozta a mérkőzés után Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere.

A szünet után már az történt a pályán, amit a franciák akartak, és a hétvégi bajnoki rangadóra hangoló hazaiak a fordulás után is lőttek két gólt. “A második félidőben kijött a nagyobb tudás. Amikor olyan gólokat kapunk, hogy az ellenfél kijátszik minket, azt az ember tudomásul veszi, ha a saját hibáink eredményezik a hátrányt, azt nehezebb feldolgozni. Nyilván a Lyon akkor is megnyerte volna a meccset, ha nincsenek ezek a kihagyások, de akkor a gólkülönbség nem lett volna ilyen” – így Herczeg a klub honlapján, aki nem engedélyezett hosszú pihenőt a játékosoknak, hiszen a hajnalban hazaérkező társaságnak már csütörtök délután edzést vezényel.

A magyar bajnok pont nélkül zárta a sorozatot, ezzel a kilencedik ilyen csapat a legrangosabb európai kupasorozat történetében. Ezt megelőzően a szlovák 1. FC Kosice (1997), a török Fenerbahce (2001), az orosz Szpartak Moszkva (2002), a belga Anderlecht (2004), az osztrák Rapid Wien (2005), a bolgár Levszki Szófia (2006), az ukrán Dinamo Kijev (2007) és az izraeli Maccabi Haifa (2009) esett ki szerzett pont nélkül.

“Gratulálok a Lyonnak és sok sikert kívánok neki a jövőben. Ami minket illeti, nagyszerű érzés volt a Bajnokok Ligájában szerepelni, tapasztalatokat szerezni. Sajnáljuk, hogy nem sikerült pontot szerezni, de ellenfeleink jobb csapatok nálunk” – tette hozzá Herczeg.

A Debrecen hat mérkőzésen öt gólt szerzett és 19-et kapott, utóbbi negatív csúcsbeállítás a BL-ben. 2007-ben a Dinamo Kijev, 1995-ben pedig a Ferencváros kapuját vették be ugyanennyiszer az ellenfelek. Az idei kiírásban még egy csapat zárta pont nélkül a csoportkört, ráadásul a Maccabi Haifa a Lokival ellentétben mind a hat meccsén gólképtelen volt.

A csoport élén 15 ponttal a Fiorentina végzett, miután a Liverpoolt az Anfield Roadon is legyőzte. Az angolok a Loki elleni két győzelmet nem számítva, mindössze egy árva pontot szedtek össze, így nem csoda, hogy a második számú európai kupasorozatban folytatják. A csoportkör elején a leggyengébb ellenfélnek tartott Fiorentina viszont mindössze három pontot elhullajtva megnyerte a négyest. 13 ponttal a második helyről várhatja a jövő pénteki nyolcaddöntő-sorsolást a Lyon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik