Élet-Stílus

Erdei Zsolt: az észrevétlen bajnok

admin
admin

2009. 12. 10. 13:34

A második súlycsoportban is világbajnoki címet szerző magyar bokszolóról írt elismerően az egyik bokszszaklap. A cikkből idézzünk részleteket.

Az elmúlt évek során már gyakorlatilag hozzászokhattunk, hogy mikor a külföli szaklapok, újságírók, kommentátorok előhúzták a fiókból Erdei Zsolt nevét, annak többnyire nem éppen pozitív végkicsengése volt. Természetesen, ezek az illetők általában Zsolt világbajnoki kihívóként felvonultatott ellenfeleinek minőségét bírálták, és azt, hogy a magyar WBO világelső minden kockázatot elkerülve “odahaza”, Németországban, langyos meccseken védegeti a címét. A riválisok kiválogatása persze első és másodsorban sem Zsolt hibája volt, de hát az emberek már csak ilyenek, általában a látható frontvonalon próbálják meg leverni a port.

Madár karrierében nemrégen azonban jelentős fordulat következett be, hiszen – nem kis kockázatot vállalva – kihívta a WBC cirkálósúlyú világbajnokát, Giacobbe Fragomenit és egy látványos, izgalmas találkozón, jelentős fizikai hátránnyal és egy betegséggel küzdve, meg is fosztotta címétől az olasz bokszolót. Julian Kasdin, a maxboxing.com szakíróját nagyon meggyőzte Zsolt teljesítménye és egy igen pozitív hangvételű írásban mutatta be az “észrevétlen bajnokot”. Ennek a cikknek a Profiboksz.hu-n megjelent fordításáből szemezgettünk.

a maxboxing írása

Sokan Önök közül talán még soha nem hallották Erdei Zsolt nevét (31-0; 17 KO), aki egy bajnok. Sőt, nem csak egy átlag bajnok, hiszen november 21-én már második súlycsoportjában lett világelső, mikor legyőzte az olasz cirkálósúlyú WBC címvédő Giacobbe Fragomenit (26-2-1; 10 KO). Tudniuk kell azt is, hogy Erdei volt a félnehézsúly lineal világbajnoka, egy mérkőzésen nyerte el a címet attól, akinek a kezében az még meg sem melegedhetett, mégsem sikerült neki betörni az átlagos amerikai bokszrajongók kollektív tudatába. Kicsoda ő? Ki ez az észrevétlen bajnok?

A szerző ezután bemutatja Erdei karrierjét az amatőr sikerektől az első komoly meccséig.

2004. január 17-én Erdei a WBO félnehézsúlyú világbajnokával, a 36 meccses veterán Julio Cesar Gonzalesszel nézett farkasszemet a szorítóban. Mindössze tizennyolc, felhozóemberek ellen megvívott mérkőzéssel a háta mögött Erdei egy rutinos veteránnal csapott össze, egy olyan bunyóssal, aki korszakának mindkét legjobb félnehézsúlyú bokszolójával összemérte erejét, és 1-1 – es mérleggel zárt Roy Jones Jr. és Darius Michalczewski ellenében. Óriási tapasztalatkülönbség ide, vagy oda, Erdei nem csak, hogy legyőzte Gonzalest, hanem valósággal leiskolázta őt, két pontozónál 118-110-re, a harmadiknál 117-111-re hozva a találkozót. Ezzel kezdetét vette egy ötéves uralkodás, és tizenegy győztes címvédés, olyan erős kihívókkal szemben is, mint Hugo Garay, Thomas Ulrich, vagy Yuri Barashian.

A cikk második felében a hatalmas fizikai fölényben lévő Fragomeni elleni meccset eleveníti fel Kasdin, kiemelve, hogy Erdei eleinte képes volt gyorsaságát és magas szintű technikai tudását kiaknázni, amellyel sikeresen kibokszolta a lassabb olasz bajnokot.

A menetek múlásával azonban Fragomeni képes volt ledolgozni hátrányából és érvényesíteni tudta fizikai fölényét a kisebb Erdeivel szemben. Mindenesetre mégis Erdei támadásai bizonyultak hatékonyabbnak, képes volt két alkalommal is megcsípni a jóval nagyobb darab bajnokot, majd többségi döntéssel sikeresen hódította el második világbajnoki övét, második súlycsoportjában.

Nehéz meghatározni, merrefelé vezethet tovább Erdei útja. Kevesebb, mint 180 fontos testsúlyával nehezen indíthatna jelentős hadjáratot a cirkálósúlyban. A legvalószínűbb döntés a félnehézsúlyba való visszatérés lehet, ahol a november 21-i győzelme bizonyára belépőjegyet jelentene számára egy nagy meccsre a WBC bajnok Jean Pascal, az ex-bajnok Adrian Diaconu, vagy a jelenlegi WBO címvédő Jürgen Brähmer ellenében. Azt nehéz elképzelni, hogy Chad Dawson ringbe lépjen Erdei ellen, holott élete talán legnagyobb mérkőzése lehetne. Nos, továbbra is azon tűnődhetünk, vajon merre folytatja útját ez az ember? Európában jól ismert attrakcióként továbbra is nagy pénzekért bokszolhat, nézőkkel teli sportcsarnokokban, nagyszámú televíziós közönség előtt. Mi pedig csak remélhetjük, hogy nagy meccsek következnek még számára, hogy megadatik neki a lehetőség méltó riválisokkal meccselni, olyan küzdelmekben, amik kétségtelenül csak a legjobbat jelenthetik a sportág, a súlycsoport, a rajongók és persze önmaga számára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.