Élet-Stílus

Elfogyott a hajrára a Mátéfi-csapat

A magyar női kézilabda-válogatott 25-19-re kikapott szerdán az olimpiai és Európa-bajnok norvég csapattól a kínai világbajnokság 4. fordulójában, Szocsouban, így a csütörtöki, japánok elleni mérkőzésen dől el, hogy középdöntős lesz-e Mátéfi Eszter együttese.

Bódi jobb szélről szerzett gólja után több lövés elakadt a norvég kapusban, és a megszerzett labdákkal indult a rivális, s 3-1-re ellépett. Mindkét oldalon jó volt a védekezés és támadásban sok a hiba, így viszonylag kevés gól esett az első negyedórában.

Bulath bombája 5-5-öt ért, aztán Tomori révén fordított a magyar együttes. Herr több ziccert is fogott, és a minimális lépéselőny megmaradt. Két rossz passz elég volt azonban, hogy az olimpiai bajnok fordítson, és 9-8-nál, a 24. percben Mátéfi Eszter időt kért. A szünet előtti hajrában a norvégok is kapkodtak, ők is próbálták rendezni soraikat. A félidőt Juhász üres kapus gólja zárta: a norvég hálóőr rosszul jött ki egy indításra, és a magyar szélső könnyedén futott el mellette.

Juhász találata vezette be a második játékrészt, aztán Tóth Tímea kiállítása alatt Herr újabb hétméterest fogott, Zácsik hatalmas, Szucsánszki pedig szemfüles gólt lőtt. Elkapta a fonalat a magyar válogatott, és lelkes játékának köszönhetően a skandinávok alig tudtak felpörögni. Triffa – első vb-s megmozdulásakor – büntetőt védett. Szívósan küzdött a kontinensbajnok, szinte minden passzal a beállós Lökét keresték, aki duplájával fordított.

Az utolsó negyedóra 18-17-es északi vezetésről indult. A két kapus remekelt, különösen Herr, de azt ő sem tudta megakadályozni, hogy sorozatban dobjon gólokat a rivális. És mivel ekkor már kevesebb mint tíz perc volt hátra, 22-18-nál Mátéfi időt kért, hátha sikerül a bravúr. A magyarok a kritikus szakaszban 13 percig nem találtak be Lunde-Haraldsennek, ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Az utolsó húsz percet 10-2-re nyerte a norvég gárda. Vérten a második félidőben kisebb sérülése miatt nem játszott.

nyilatkozatok

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány: “Azt hiszem, nincs szégyenkeznivalónk. A szeptemberi Világkupán 20 góllal kaptunk ki, most hattal. A lányok mindent megtettek, szívüket, lelküket a pályára téve hajtották végig a meccset. A jövőben azért kell tovább dolgoznunk, hogy az utolsó negyedórában bennünket elérő vészes gólszegénység többet ne forduljon elő. A meccsnek volt egy olyan szakasza, amikor az ellenfél beállósát nem igazán tudtuk megtartani, sok gólt kaptunk onnan. Csütörtökön élet-halál összecsapás következik Japán ellen, ahol a továbbjutás a cél. Természetesen egy edző csak akkor lehet elégedett, ha nyer a csapata, de ahonnan mi indultunk, s ahol most tartunk, arra nem lehet azt mondani, hogy tévúton járnánk.”

Vérten Orsolya: “Az első félidőben Herr Orsolya nagyszerűen indított, amikor húzódást éreztem a lábamban. Azonnal leszorítottuk, most, ahogy lazítottunk rajta, eléggé kellemetlen érzés. Nagyon peches dolog ez, ráadásul most a másik lábam fáj, nem az, amelyik korábban. Az indításnál nagyon gyorsan akartam futni, ezt nem bírta el a lábam.”

Bulath Anita: “Az egész csapat nyerni szeretett volna, a végére talán elfáradtunk. A meccs utolsó szakaszában hiányzott az a pluszteljesítmény, amellyel még szorosabbá lehetett volna tenni a találkozót. A hatgólos vereség semmiképpen sem szégyellnivaló, hiszen a norvégok a női kézilabda királynői, korábban mindent megnyertek már. Remélem, az otthoniaknak tetszett a játékunk, csütörtökön pedig nekimegyünk Japánnak, mert nyernünk kell. A végjátékban picit kapkodtunk, mindenki gólt akart lőni. Fejlődésünk jele azonban látszik, elég csak, ha a szeptemberi VK-vereségre gondolunk.”

Herr Orsolya: “Jó érzés volt védeni, az első 45 percben remekül játszottunk. Okosan lassítottuk az ellenfél támadásait, a védőfalunk keményen ütközött, az ilyen meccsek szolgálják további fejlődésünket. Tudjuk, hogy a japánok ellen csütörtökön mindenképpen nyernünk kell, és a középdöntőben szeretnénk folytatni.”

Csütörtökön – közép-európai idő szerint 14:15-től – a japánok következnek. Amennyiben a két győzelemmel és két vereséggel álló magyarok pontot szereznek, bekerülnek a középdöntőbe, azaz a 12 közé.

női világbajnokság, csoportkör, 4. forduló

C csoport (Szucsou):
Norvégia-Magyarország 25-19 (11-11)
Gól: Riegelhuth 6/3, Löke 5, Alstad 2/2, Nöstvold 2, Breivang 2, Frafjord 2, Edin 2, Herrem 2, Johansen 1, Lunde-Borgersen 1, illetve Vérten 3, Bulath 3, Zácsik 2, Szucsánszki 2/1, Kovacsics 2, Tóth K. 2, Juhász 2, Tomori 2, Bódi 1

További meccsek:
Japán-Chile 38-19
Románia-Tunézia 39-22

Az állás: 1. Románia 8 pont (158-92), 2. Norvégia 8 (139-78), 3. Magyarország 4, 4. Japán 3, 5. Tunézia 1, 6. Chile 0

A csoport (Vuhszi):
Franciaország-Kongó 29-22
Dánia-Brazília 28-21
Németország-Svédország 33-27

Az állás: 1. Dánia 8 pont, 2. Németország 6, 3. Svédország 4 (102-98), 4. Franciaország 4 (88-89), 5. Brazília 2, 6. Kongó 0

B csoport (Csangcsiakang):
Angola-Thaiföld 36-16
Ukrajna-Ausztrália 40-7
Oroszország-Ausztria 32-19

Az állás: 1. Oroszország 8 pont, 2. Ausztria 6 (144-74), 3. Angola 6, 4. Ukrajna 4, 5. Thaiföld 0 (48-174), 6. Ausztrália 0 (34-172)

D csoport (Csangcsou):
Elefántcsontpart-Kazahsztán 30-22
Spanyolország-Kína 27-12
Koreai Köztársaság-Argentína 36-15

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont (119-57), 2. Koreai Köztársaság 8 (143-87), 3. Kína 4, 4. Elefántcsontpart 3, 5. Argentína 1, 6. Kazahsztán 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik