Élet-Stílus

Csalódás Torinóban, örömmámor Münchenben

A Juventus két fordulóval a Bajnokok Ligája-csoportkörének zárása előtt négy ponttal előzte meg a Bayern Münchent, de az olasz csapat mégis csúnyán elhasalt a célvonal előtt.

A Juventusnak a döntetlen is elég lett volna a Bayernnel szemben, de hiába szerezte meg a vezetést David Trezeguet góljával, végül sima, 4-1-es vereséget szenvedett. A bajor csapat – az olaszok kárára – ezzel kiharcolta a továbbjutást, ámbátor úgy is fogalmazhatunk, hogy a Juventus „engedte át” vetélytársának a második helyet.

Két fordulóval a vége előtt ugyanis a „zebramezesek” négy ponttal előzték meg a Bayernt, csakhogy ahogy két héttel korábban Bordeaux-ban (0-2), a szerdai ki-ki meccsen is csalódást keltő produkciót nyújtottak – ami azért is különös, mert a két mérkőzés között jó játékkal, 2-1-es sikerrel megszerezték az éllovas Inter skalpját.

„Hiányzott belőlünk az elszántság, az agresszivitás, egyszóval mindaz, amit az Inter elleni hétvégi rangadón felvonultattunk” – fogalmazott az olaszok aranylabdás védője, Fabio Cannavaro, aki szerint „minél hamarabb el kell felejteni a Bayern elleni a meccset”.



GALÉRIA




GALÉRIA



„Az utolsó két Bajnokok Ligája-meccsünkön nem tettünk semmi olyat, amivel rászolgáltunk volna a továbbjutásra. A Bayern megérdemelte a győzelmet, nagy csapat benyomását keltette, miközben nekünk sok problémánk volt” – nyilatkozta a nemzetközi szereplését tavasszal az Európa Ligában folytató Juventus vezetőedzője, Ciro Ferrara, aki a jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, a döntés nem az ő kezében van.

Jean-Claude Blanc elnök szerint azonban az edzőnek nem kell izgulnia az állása miatt, bár lapértesülések szerint azért hátra sem dőlhet: ugyanis azt pusmogjak, a jövő évi világbajnokság után Marcello Lippi jelenlegi szövetségi kapitány valamilyen szerepkörben visszatér a csapathoz, és nem tudni, az új felállásban Ferrara milyen feladatot kap.

„A Bayern München az idénybeli legjobb mérkőzését produkálta, mi viszont rosszul játszottunk. A sorozatra vonatkozóan komolyabb céljaink voltak, így megértjük a szurkolók elégedetlenségét. A búcsú nem változtat a terveinken, folytatjuk utunkat, mégpedig Ciro Ferrarával együtt” – nyugtatta meg a 42 éves trénert Jean-Claude Blanc.


Boldogok és reménykedők



Továbbjutottak (12): Bordeaux, Bayern München, Manchester United, CSZKA Moszkva, AC Milan, Real Madrid, Chelsea, Porto, Fiorentina, Lyon, Sevilla, Arsenal

Még továbbjuthatnak (8): Barcelona, Inter, Rubin Kazany, Dinamo Kijev, Unirea Urziceni, VfB Stuttgart, Olympiakosz, Standard Liege

Louis van Gaal korábban hasonló cipőben járt, mint most Ferrara, a BL-ben látott „feltámadással” azonban alighanem elhallgattatta azokat, aki szerint nem ő a megfelelő ember a Bayern kispadjára. „Az előző mérkőzéseinken is ugyanilyen összeállításban és felfogásban játszottunk, így aligha leptük meg a Juventust. Egyszerűen arról van szó, hogy kiválóan futballoztunk, ezért a mérkőzés után csak annyit mondtam az öltözőben: nagyszerű munkát végeztünk, és ugyanezt szeretném látni majd a folytatásban is” – magyarázta a többi münchenivel ellentétben visszafogottan ünneplő holland tréner.

Van Gaal elárulta, nem tartotta kockázatosnak, hogy 0-1-nél a kapus, Hans-Jörg Butt végezte el a tizenegyest. „Van ugyan egyfajta rangsor, de Butt annyira jó állapotban volt, hogy nem akadályoztam meg a büntető elvégzésében” – tette hozzá a hollandus.

Ivica Olic, aki a bajorok egyik legjobbja volt Torinóban, azt állította: a Bayern a „szezon mérkőzését” játszotta. „Tisztában voltunk azzal, hogy a szezonbeli legjobb meccsünket kell produkálnunk ahhoz, hogy nyerjünk a Juventus otthonában – és éppen ezt tettük. A csapatunkból mindenki nagyon jól futballozott” – mondta egy gólt vállaló horvát csatár.

JUVENTUS-BAYERN – STATISZTIKA


Gól: 1, ill. 4

Kaput eltaláló lövés: 2, ill. 8

Lövés fölé/mellé: 3, ill. 8

Blokkolt lövés: 2, ill. 6

Sárga lap: 0, ill. 3

Szabálytalanság: 15, ill. 13

Szöglet: 2, ill. 11

Les: 2, ill. 3

Labdatartás (időben): 22:08, ill. 32:31

Labdatartás (százalékban): 40%, ill. 60%

Madridi segítség a Milannak

Miután az AC Milan csak 1-1-es döntetlent ért el Zürichben, a Real Madrid segítségére szorult, hogy továbbjusson, s ezt a szívességet meg is tette a királyi csapat, amely 3-1-re győzött Marseille-ben. „Nem voltunk valami briliánsak, de ami nagyon fontos, az az, hogy végül bejutottunk a nyolcaddöntőbe. Sok játékosunk nincs túl jó állapotban fizikálisan, így nem volt könnyű felkészülni a találkozóra” – mondta Leonardo, az olaszok brazil vezetőedzője a svájci BL-meccs után.

„Kemény meccs volt, de tudtuk, hogy mire számíthatunk. Végig a kezünkben tartottuk a sorsunkat” – mondta Manuel Pellegrini, a Real trénere. Didier Deschamps, az 1-2-nél büntetőt hibázó Marseille edzője a következőképpen értékelt: „Legyünk reálisak: nagy a különbség a Real Madrid és az Olympique Marseille között”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik