Élet-Stílus

Ki lesz az év legjobb labdarúgója?

admin
admin

2009. 12. 08. 08:25

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) öt főre szűkítette az esélyesek listáját, akik az idén megkaphatják az év legjobbjának járó elismerést.

A névsorban nincsen semmi meglepő: a esélyesek listája csaknem azonos az Aranylabda-szavazás első öt helyezettjével – annyi különbséggel, hogy a France Footbalnál ötödik Samuel Eto’o helyett az eggyel mögötte záró Kaká van versenyben a FIFA díjáért.

Mellette klubtársa, a szintén a Real Madridban játszó, egyben címvédő Cristiano Ronaldo, illetve három barcelonai labdarúgó: az aranylabdás Lionel Messi, valamint két spanyol Európa-bajnok, Xavi és Andrés Iniesta szerepel még a hétfő este közzétett listán.

Ahogy a névsorból kiderül, a Primera División elsöprő győzelmet aratott, hiszen az első öt kivétel nélkül spanyolföldön rúgja a labdát, a klubok „versenyében” pedig Barcelona 3-2-re bizonyult jobbnak az ősi rivális Realnál. S bár nem akarunk a dolgok elébe menni: borítékolhatóan a végső győztes is a katalánok közül kerül ki. Messi győzelme aligha lehet kérdéses, ráadásul a statisztika is az ő sikerét valószínűsíti, miután a legutóbbi négy alkalommal az aktuális aranylabdás az „év játékosa” kitüntetést is megkapta.

A győztesre a szövetségi kapitányok mellett a csapatkapitányok szavaznak, azzal a kikötéssel, hogy senki sem voksolhat a honfitársára. Jóllehet, az argentinok szakvezetője, Diego Maradona egyszerűen „hülyének” nevezte a szabályt, amiért tavaly nem tudott Messire szavazni. A díjátadó gálát december 21-én rendezik Zürichben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.