Élet-Stílus

Küszöbön a címvédés a Davis-kupában

admin
admin

2009. 12. 05. 09:33

A házigazda, egyben címvédő spanyolok már csak egy győzelemre vannak a címvédéstől a Csehország elleni tenisz Davis-kupa-döntőben.

Az alaphangot Rafael Nadal adta meg a barcelonai döntőben, miután a szorosnak mondható első szettet követően szinte lemosta a pályáról Tomas Berdychet.

A hatszoros Grand Slam-győztes a nyitó játszma hajrában 4:5-re állt cseh ellenfelével szemben, ám ezek után 13 játékot nyert zsinórban, és összességében könnyed győzelmet aratott. „Hát, elég kemény dolog ennyi gémet egyhuzamban elbukni…” – mondta Berdych, aki a 2 óra 28 perces csata után kénytelen volt gratulálni Nadalnak.

Ezt követően David Ferrer és Radek Stepanek lépett a salakpályára. Az első és a második játszma egyoldalú küzdelmet hozott, Stepanek simán került 2-0-ás előnybe, Ferrer azonban nem adta fel, és kétszer 6:4-gyel egyenlített. Az ötödik, döntő „menetben” Stepanek 4:3-as vezetésénél könnyű bréklabdát hibázott, és a hiba végzetesnek bizonyult: Ferrer 6:6-nál ugyanis fogadóként élt a felkínált lehetőséggel, és ezzel „megalapozta” a győzelmét, egyúttal a címvédés küszöbére terelte a spanyol válogatottat, amely a mai páros meccsen eldöntheti az idei Davis-kupa-döntőt.

„Szombaton egy, vasárnap két lehetőségünk lesz, hogy nyerjünk. Jó úton haladunk, de továbbra is nyugodtnak és koncentráltnak kell lennünk” – így a kapitány, Albert Costa.

Davis-kupa, döntő (Barcelona, salakpálya):
Spanyolország-Csehország 2-0 – állás a pénteki nap után
David Ferrer-Radek Stepanek 1:6, 2:6, 6:4, 6:4, 8:6
Rafael Nadal-Tomas Berdych 7:5, 6:0, 6:2

Szombat:
F. López, Verdasco-Hajek, Dlouhy, 16:00

Vasárnap:
Rafel Nadal-Radek Stepanek
David Ferrer-Tomas Berdych

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Bécs, 2018. január 13.
A legutóbbi választások nyomán az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciójával december közepén meglakult új osztrák kormány ellen tiltakoznak tüntetők Bécsben 2018. január 13-án. (MTI/EPA/Florian Wieser)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.