Élet-Stílus

Gyanúba keveredett a Honvéd EL-meccse

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán bejelentette, hogy bundázás gyanúja miatt vizsgálja, többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtező július 30-i első, isztambuli meccsét (5-1).

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eredetileg mintegy 40 mérkőzés eredményét találta gyanúsnak, ezek közül hétnél vizsgálódik tovább. Az UEFA szerdai közleményben a kispestieken kívül a lett Dinaburgot, a szlovén NK Ljubljanát, továbbá az albán KF Tiranát és Vllazniát nevezi meg érintettként. Michel Platini, az UEFA elnöke azt mondta, azokat az információkat, amelyek az elmúlt napokban a világsajtóban, a bochumi ügyészség vizsgálata nyomán napvilágot láttak, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja. Az UEFA hét mérkőzés mellett három játékvezető ténykedését vizsgálja.

Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója a Magyar Rádiónak megerősítette: az európai szövetség hét mérkőzést vizsgál, köztük a Honvéd törökországi meccsét.

A Budapest Honvéd a saját honlapjára feltett közleményében hangsúlyozta: álláspontja szerint „minden, a csapattal kapcsolatos értesülést meg kell vizsgálni, és akár más klubban, akár a Honvédban játszó játékos felelőssége felmerül, az ellen a játékos ellen a legszigorúbban kell eljárni”. Ugyanakkor leszögezte, „a Honvédnak, mint klubnak, az egész bundaüggyel kapcsolatban semmilyen érintettsége nincs, és nem is lehet.”

„Minden futballcsapatnál megfordulhatnak olyan labdarúgók, akik önző anyagi érdekből hajlandók klubjukat, csapattársaikat, szurkolóikat elárulni. Ha ilyen ember ellen bizonyítékot találunk, mi is, és a Magyar Labdarúgó Szövetség is a lehető leghatékonyabban fog ellene eljárni” – olvasható a kispestiek kommünikéjében.

A Fenerbache-Honvéd párharc budapesti visszavágóján 1-1-es döntetlen született, így a török gárda 6-2-es összesítéssel jutott tovább az első alkalommal kiírt Európa Ligában.

Az európai szövetség egyúttal bejelentette, hogy a bundázásokat nemzetközi bűnügyként kezeli, – Platini megfogalmazásában – a világ labdarúgására rendkívül veszélyes, „rákos sejtburjánzásnak” fogja fel a történteket. Az UEFA illetékesei összefogást sürgetnek, s zéró toleranciát hirdetnek, amiben a Magyar Labdarúgó Szövetség, amint azt jelezte, maximálisan együtt kíván működni a szervezettel.

A bochumi államügyészség a saját vizsgálatának eddigi eredményeit ismertetve, mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést.

Az UEFA szerdai közleményét azután adta ki, hogy az ebben az ügyben érintett kilenc ország szövetségi képviselőivel egyeztetett a nyoni központjában.

A bochumi ügyészség szerint többek között 13 NB I-es mérkőzéssel kapcsolatban merült fel a megvesztegetés gyanúja, s lapértesülés szerint az Újpest lehet az egyik érintett. Az ügyészség három BL- és 12 Európa Liga-találkozóról tett említést a jelentésében.

Az UEFA által tovább vizsgált mérkőzések

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló:
július 21.: Stabaek (norvég)-KF Tirana (albán) 4-0

Európa Liga-selejtező, 2. forduló:
július 16.: Bnei Yehuda (izraeli)-FC Dinaburg (lett) 4-0
július 16.: Rapid Wien (osztrák)-KS Vllaznia (albán) 5-0
július 23.: FC Dinaburg (lett)-Bnei Yehuda (izraeli) 0-1
július 23.: KS Vllaznia (albán)-Rapid Vienna (osztrák) 0-3

Európa Liga-selejtező, 3. forduló:
július 30.: Fenerbahce (török)-Budapest Honvéd 5-1
augusztus 6.: Ljubljana (szlovén)-Metallurg Donyeck (ukrán) 0-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik