Élet-Stílus

Ismét kikapott, és kiesett a Debrecen

admin
admin

2009. 11. 24. 22:46

Biztosan utolsó lesz kvartettjében, így kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából a Debreceni VSC, miután kedden 1-0-ra kikapott a vendég FC Liverpooltól a csoportkör 5. fordulójában. Az angolok is elbúcsúztak a sorozattól.

Úgy kezdte a találkozót a Liverpool, ahogy az a sorozat ötszörös győztesétől elvárható olyan helyzetben, amikor csak a győzelemmel marad esélye a továbbjutásra: a Vörösök azonnal a kezükbe vették az irányítást, és mindössze négy percre volt szükségük a vezetés megszerzéséhez.

Egy rövid szögletet követően Aurélió tekert a hosszú saroknál álló Lucashoz, aki könnyedén lefejelte az első BL-meccsén pályára lépő Mijadinoszkit, Ngog pedig senkitől sem zavartatva 3 méterről a kapu bal oldalába sarkalt (0-1). A vezető gól után sem állt le a vendégcsapat, Gerrardék játszi könnyedséggel tartották a Loki térfelén a labdát, a gólszerző különösen elemében volt, szerencsére a kisebb hibákkal védő Polekszics a kritikus helyzetekben jól helyezkedett.

A magyar bajnok rendkívülien zavarodottan futballozott az első fél órában, a csoportmeccsek alatt ilyen gyenge teljesítményt még nem nyújtott Herczeg András csapata. A Liverpool egygólos, de biztos előnye tudatában kicsit visszafogta a tempót, ám a tizenhatosa elől kiszabaduló Loki egyszer sem találta el az első félidőben Pepe Reina kapuját.

A fordulás után sem változott a játék képe, az első negyedórában nyomasztó fölényben futballoztak a vendégek. Eközben Firenzében a Fiorentina őrizte egygólos előnyét a Lyon ellen, így kiesésre állt a Liverpool.

A vörösök szépen lassan elveszítették a kedvüket, Gerrardnak volt még két helyzete, de újabb gól már nem született annak ellenére, hogy Loki néha hosszú percekig csak nyomozta a labdát.

Galéria (Gáti András)

Galéria (Gáti András)

A másik kapunál a ráadás perceiben a csereként beállt Coulibaly előtt adódott óriási lehetőség az egyenlítő gól belövésére, a támadó azonban 12 méterről gyengén találta el a labdát, és Reina védett.

nyilatkozatok

Rafael Benítez: “Természetesen csalódottnak kell lennünk, hiszen már nem juthatunk tovább. Ugyanakkor ma nyertünk, megtettük, amit kellett. Korábbi mérkőzéseinken elkövetett hibáinkért fizettünk meg, ott az utolsó pillanatokban kaptunk gólokat, ennek ittuk meg a levét.”

Herczeg András: “Arra készültünk, hogy akkor van esélyünk ezen a mérkőzésen, ha labdabirtoklásban jók leszünk, de a passzok pontatlansága miatt ez nem sikerült. Sajnos olyan átadásokat is elrontottunk, amit máskor nem, ugyanakkor nagyon szervezetten játszottunk, a Liverpoolnak nem volt sok lehetősége. Az angolok így is nagy fölényben játszottak, megérdemelték a győzelmet, de nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban kihagytuk azt a ziccert, mert a szurkolóink megérdemelték volna, hogy pontszerzésnek örüljenek.”

Az angolok a három pont megszerzése ellenére nem lehetnek boldogok, hiszen Firenzében maradt az egygólos hazai siker, így a Vörösök biztosan a harmadik helyen végeztek a csoportban, ami azt jelenti, hogy tavasszal csak az Európa Ligában folytathatják szereplésüket.

bajnokok ligája, e csoport, 5. forduló

DVSC-TEVA-FC Liverpool 0-1 (0-1)
Puskás Ferenc Stadion, Vezeti: Kuipers (holland)
Gól: Ngog (4.)
Debreceni VSC: Polekszics – Bodnár, Mészáros, Mijadinoszki, Fodor (Dombi 79.) – Szélesi, Kiss – Szakály (Coulibaly 64.), Czvitkovics, Laczkó – Rudolf
FC Liverpool: Reina – Johnson, Carragher, Agger, Insúa – Kuyt, Lucas, Mascherano, Aurelio (Dossena 89.) – Gerrard (Aquilani 91.) – Ngog (Benajun 77.)

Fiorentina (olasz)-Olympique Lyon (francia) 1-0 (1-0)
Gól: Vargas (28., 11-esből)

A csoport állása:
1. Fiorentina 12 pont – már továbbjutott
2. Olympique Lyon 10 – már továbbjutott
3. FC Liverpool 7 – Európa Ligában folytathatja
4. Debreceni VSC 0

F csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz) 2-0 (2-0)
Gól: Pique (10.), Pedro (26.)

Rubin Kazany (orosz)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-0

Az állás:
1. Barcelona 8 pont
2. Internazionale 6 (5-6)
3. Kazany 6 (4-5)
4. Dinamo Kijev 5

G csoport:
Glasgow Rangers (skót)-VfB Stuttgart (német) 0-2 (0-1)
Gól: Rudy (16.), Kuzmanovic (59.)

Unirea Urziceni (román)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
Gól: Dragutinovic (45., öngól)

Az állás:
1. Sevilla 10 – már továbbjutott
2. Urziceni 8
3. VfB Stuttgart 6
4. Glasgow Rangers 2

H csoport:
AZ Alkmaar (holland)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 0-0

Arsenal (angol)-Standard Liege (belga) 2-0 (2-0)
Gól: Nasri (35.), Denilson (45.+2)
Kiállítva: Carcela-Gonzalez (Standard, 87.)

Az állás:
1. Arsenal 13 pont – már továbbjutott
2. Olimpiakosz Pireusz 7
3. Standard Liege 4
4. AZ Alkmaar 3

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.