Élet-Stílus

Overdose felismerte a sajátját

Overdose péntek este megérkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telephelyére, ahol egy felújított hatboxos istálló várta.

Overdose öt hónapig volt távol otthonától, de felismerte az üresen álló boxok közül a sajátját, meghempergőzött a szalmában, megvacsorázott, és elaludt – számolt be a pannoniaoverdose.hu.

A sajtó előtt most hozták nyilvánosságra, hogy Alagra költöztették, mert biztosítani akarták a nyugalmát, hiszen “egyetlen aprócska megbokrosodás vagy kitörés is ronthat patái állapotán és visszavetheti az eddigi sikeres rehabilitációt”.

A 12 futamán győztes magyar csodaló bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észleltek sérülést. Ezután a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott fel, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett. A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik