Élet-Stílus

Dagad a bundabotrány

admin
admin

2009. 11. 21. 13:04

A szakértők szerint csak a jéghegy csúcsát jelentik a Magyarországot is érintő bundabotrányban eddig feltártak. A következő napokban és hetekben újabb leleplezésekre lehet számítani.

A bochumi államügyészség, illetve a rendőrség közlése szerint az év elejétől kilenc országban több mint 200 mérkőzés eredményét különböző megvesztegetésekkel úgy igyekeztek befolyásolni, hogy az arra fogadóknak az busás hasznot hozzon.
Ezzel összefüggésben a német lapok szombaton arról írtak, hogy a nemzetközi bűnbanda tagjai európai, illetve ázsiai fogadásaikkal mintegy 10 millió eurós illegális jövedelmet zsebeltek be. Ezzel szemben játékvezetőknek, edzőknek, játékosoknak, illetve sportvezetőknek 10 ezertől 25 ezerig terjedő megvesztegetési pénzt fizettek.

A botrányban érintett országok között Németország mellett Belgium, Svájc, Ausztria, Törökország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország szerepel. Hazánkkal kapcsolatban 13 – idén lejátszott – első osztályú mérkőzést vizsgálnak.

A gyanús mérkőzéseket – köztük nemzetközi kupatalálkozókat is – egytől egyig ebben az évben játszották. Nem hivatalos közlés szerint a vizsgálatot később kiterjesztik az elmúlt évek mérkőzéseire is. A rendőrség bejelentése szerint az érintett klubok nevét a vizsgálat lezárásáig nem közlik, azután azonban „könyörtelenül” nyilvánosságra hozzák – és nem kizárt, hogy erre még ebben az évben sor kerülhet.

A botránynak több mint 200 német, illetve külföldi gyanúsítottja van, köztük a fogadó, illetve megvesztegető banda tagjai és az állítólag megvesztegetettek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.