Élet-Stílus

Újrajátszást követelnek az írek

admin
admin

2009. 11. 19. 13:45

A franciák elleni labdarúgó világbajnoki pótselejtező visszavágójának megismétlését követeli Dermot Ahern ír igazságügyi miniszter, és jó néhány játékos. Kevin Doyle ugyanakkor elismerte, hogy ő sem cselekedet volna másképp a döntő gólt kézzel előkészítő Thierry Henry helyében.

A miniszter szerint a fair play szellemében a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) be kellene avatkoznia az ügyben. “Valószínűleg nem fogják elrendelni az újrajátszást, mert mi kis halak vagyunk a nagy futballvilágban – mondta a miniszter. – Azonban ez az eredmény azt a tényt erősíti meg, hogy az nyer, aki csal.”

A televíziós felvételek alapján jól látszik, hogy a párizsi meccs 103. percében Henry kézzel szelídítette meg a labdát, mielőtt William Gallashoz továbbította, aki aztán kialakította az 1-1-es, összesítésben 2-1-es végeredményt.

Szintén a párizsi meccs megismétléséről beszélt Kevin Kilbane. Az angol élvonalban szereplő Hull City középpályása az egész csapat véleményét tolmácsolta a talkSPORT-nak adott interjúban. “Szeretnénk azt hinni, hogy újrajátszhatjuk a meccset” – nyilatkozta a rendkívülien csalódott Kilbane, aki még a pályán megkérdezte Thierry Henrytól, hogy szabályos volt-e a gól.

“Elismerte, hogy kézzel ért hozzá, de azt mondta véletlenül. A bíróval is beszéltem, aki azt állította, hogy százszázalékos biztonsággal állíthatja, hogy Henry nem kezezett. A véleményem szerint egyértelműen hazudott, hiszen ha látta volna a jelenetet, akkor nem mond ilyet” – így a csalódott középpályás.

Kilbane csapattársa, Kevin Doyle nem hibáztatta a Barcelona csatárát. “Ösztönösen cselekedett, de annyira egyértelmű volt a kezezés, hogy szerintem ő is szabadrúgásra számított” – mondta a Wolverhampton Wanderers támadója.

Robbie Keane közvetlenül a meccs után összeesküvésről beszélt. A csapatkapitány szerint a FIFA a nagycsapatokat favorizálja, nem szerették volna, ha az írek jutnak ki a vébére. Richard Dunne sem rejtette véka alá a véleményét: “A FIFA-nál most biztosan nagyon örülnek, ismét egy olyan játékvezetői döntés született, amely a nagycsapatot segítette.”

Dunne és Henry - elismerte, hogy csalt (MTI/EPA)

Dunne és Henry – elismerte, hogy csalt (MTI/EPA)

Dunne szintén váltott néhány szót a lefújás után Henry-val, és a televízión keresztül úgy tűnt, hogy elismerte neki a francia csatár, hogy csalt. “Valóban így történt. Sőt még azt is elmondta, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. Ettől , ha lehet csak még rosszabbul érzem magam” – mondta az Aston Villa védője a The Independentnek.

hivatalos panasz a FIFA-nál

A franciák kezezéses gólja miatt az Ír Labdarúgó Szövetség csütörtökön hivatalosan is a világbajnoki pótselejtező újrajátszást kérte a nemzetközi szövetségtől (FIFA). Az írek panasszal éltek a 103. percben esett találat miatt, amelynek köszönhetően végül a franciák jutottak tovább. Közleményükben jelezték, hogy “a játékvezető kirívóan helytelen döntése kárt okozott a sport tisztességének, becsületének”, és ezért kérik a FIFA-tól az újrajátszást.

A FIFA a panasz kézhezvétele után, csütörtökön este jelezte: megvizsgálja az írek kérését. Még nem volt rá precedens, hogy hasonló esetekben újrajátszanak meccset, ám most túl nagy a tét.

Puhl Sándor, az 1994-es vb-döntő és az 1997-es Bajnokok Ligája-finálé bírája, akit négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének az MTI érdeklődésére elmondta: nincs rá szabály, hogy bírói tévedés miatt újrajátszást lehessen elrendelni.

“Ha a FIFA precedenst teremt, akkor olyan lavinát indíthat el, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Elképzelhető, hogy most megint megrendezik a francia-ír pótselejtezőt, de ennek minimális az esélye. Az is szép a futballban, hogy mindenhol a világon egyforma szabályok érvényesülnek. Például most ezért nem tudják bevezetni a videóbírót, mert nincsenek meg hozzá a technikai feltételek az összes pályán.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.