Élet-Stílus

Üzenhet a világ urainak

Világméretű civil kezdeményezés indult a koppenhágai klímacsúcs döntéshozóinak „befolyásolására”: a HOPENHAGEN-hez mindenki interneten csatlakozhat, és üzenetet küldhet a világ vezetőinek. Utolsó lehetőség a Föld megmentésére?

December elején a dán főváros ad otthont az ENSZ-klímacsúcsnak, amely az éghajlatváltozás megelőzésére és mérséklésére hivatott kiotói egyezmény folytatásáról szól. A világ vezetői remélhetőleg új egyezményben vállalnak garanciát az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére. Többek szerint ez az utolsó lehetőség a cseklekvésre, a drámai hatással járó globális felmelegedés elkerülésére.

Megvédjük magunkat önmagunktól

Megvédjük magunkat önmagunktól

A klímacsúcs elsődleges célja a szén-dioxid-kibocsátás korlátozása, és egy fenntartható, „zöld” gazdaságba való átmenet elősegítése. Koppenhágában a legkomolyabb viták a kibocsátás csökkentésének konkrét értékéről várhatók majd a résztvevő 192 ország között. Az előzetes tárgyalások alapján a másik sarokpont az lesz, a fejlett országok miként támogassák a szegényebbeket a célok elérésében, illetve azon területeket, amelyek már most szenvednek a klímaváltozástól.

A Hopenhagen („a remény hágája”) világméretű civil kezdeményezés, amely mögé több szervezet és nagyvállalat is felsorakozott. Létrehoztak egy weboldalt, ahová a világ minden pontjáról várják a Föld jövőjéért aggódó emberek üzeneteit. Rövid regisztráció után bárki üzenhet a világ vezetőinek, akik a csúcstalálkozón kénytelenek lesznek meghallani a tömegek szavát.

A szervezők abban bíznak, sikerül világszerte annyi embert megmozgatni, hogy véleményüket és akaratukat a kormányok ne hagyhassák figyelmen kívül. Ide kattintva ön is elküldheti a véleményét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik