Élet-Stílus

Egyesül a British Airways és az Iberia

admin
admin

2009. 11. 13. 07:53

Előzetes megállapodásra jutott az egyesülésről a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság. A két cég azzal számol, hogy az egyesülés utáni ötödik évtől évi 400 millió euró körüli szinergiahozadéka lesz a tranzakciónak.

A csütörtök este bejelentett elvi egyezség több évi tárgyalássorozat eredménye, de a folyamat várhatóan még legalább egy évig elhúzódik, mindenekelőtt azért, mert az ügyletet az EU-bizottság is versenyjogi vizsgálatnak veti alá.

Elemzők szerint azonban jó esély mutatkozik a megállapodás uniós jóváhagyására, mivel Brüsszel az Air France és a holland KLM öt évvel ezelőtti egyesülése elé sem emelt akadályt.

A BA és az Iberia közös cégét egy TopCo nevű holdingvállalat fogja össze, amely Spanyolországban lenne bejegyezve, de Londonban működik majd a pénzügyi és operatív központja, és a Londoni Értéktőzsdén jegyeznék. A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd. A megállapodás szerint a csoport elnöke az Iberia jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Antonio Vazquez lesz, a vezérigazgatói tisztséget Willie Walsh, a British Airways mostani vezérigazgatója tölti be.

A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.