Élet-Stílus

Tyson a repülőtéren verekedett

Mike Tyson ismét hallatott magáról, a korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok megvert egy hozzá túl közel merészkedő fotóriportert a Los Angeles-i repülőtéren.

A 43 éves sztár – aki harmadik feleségével és tíz hónapos gyermekével Európából a kaliforniai nagyváros érintésével Las Vegasba tartott szerdán – azt nehezményezte, hogy a lesifotós, Tony Echevarria túlságosan rámenősen próbált családja közelébe férkőzni. Az ütés következtében az ötven éves férfi elesett, és fejsebét kórházban kellett ellátni.

A helyi rendőrség közlése szerint a bokszoló mindössze egyszer ütötte meg a túl óvatlan paparazzót, míg Tyson szóvívője, Tammy Brook szerint az egykori világbajnok részéről jogos önvédelem volt – a fotós ugyanis gyerekét is fenyegette tolakodásával.
„Mike úgy cselekedett, mint egy családjáért aggódó apa, hisz gyerekét védte.”

Az utolsó meccsét 2005-ben vívó botrányhőst – aki minden idők legfiatalabbjaként lett súlycsoportjában világbajnok – előállították, majd szabadon engedték. A rendőrség szerint ugyanez történt a paparazzóval is – miután kiengedték az orvosok.

Az ügy kivizsgálását nehezíti, hogy kamerás felvételek – egyelőre – nem állnak a helyszínelés szolgálatába, míg a tanúk vallomása gyakorta ellentmond egymásnak.
„Több egymástól különböző verzió alapján elég nehéz tisztánt felmérni a történteket” – ismerte el a rendőrség álláspontját kifejtő Jim Holcomb. „Egyes tanúk Tyson-, míg mások a fotóriporter szavait támasztják alá.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik