Élet-Stílus

Díjazták a kajak-kenusokat

admin
admin

2009. 11. 12. 12:52

A kajakos Kovács Katalin és Kökény Roland, valamint a kenus Vajda Attila kapta az MKB Prémium-díjat, amelyet idén első alkalommal vehettek át a sportág legeredményesebb hazai képviselői.

A korábban ranglista-, majd árfolyamdíjnak nevezett, 13 éve alapított elismerést az edzők kategóriájában Csipes Ferenc érdemelte ki, az ő tanítványai közé tartozik többek között a 2009-ben négy vb- és három Eb-aranyat begyűjtött Kovács (képünk) is. A díjazottak fejenként 500 ezer forinttal gazdagodtak.

Az ifjúsági kategóriában Groholy Orsolya és Dudás Miklós (kajak), illetve Vasbányai Henrik (kenu) bizonyult a legjobbnak. A felnőtteknek Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, a fiataloknak pedig Baráth Etele, a szövetség elnöke adta át az elismerést.

A tavaly elhunyt klasszis kenusról, Kolonics Györgyről elnevezett új díjat a szakág két fiatal képviselőjének, Vasbányainak és Petkó Andrásnak ítélte oda a Kolonics-alapítvány kuratóriuma.

Ők is a csütörtökön rendezett ünnepség keretében vehették át jutalmukat, amely az emlékérem mellett előbbi versenyző esetében 650 ezer, utóbbiéban pedig 350 ezer forintot is jelentett.

A tehetséges kenusok Angyal Zoltán volt szövetségi kapitánytól, a kuratórium elnökétől vehették át a díjat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.