Élet-Stílus

Toro Rosso: az egyik pilótaállás már elkelt

Sébastien Buemi a 2010 végéig meghosszabbította a szerződését Toro Rosso-csapattal. Jaime Alguersuari sorsa ugyanakkor még kérdéses.

A 21 éves svájci pilóta első Forma1-es szezonjában meggyőző teljesítményt nyújtott, és hat pontjával a 16. lett összetettben – ezek után több istálló is megkereste.

„A szezon végén elért eredményeimnek köszönhetően más csapatok is érdeklődtek. Az egyik a Toyota volt, de nem az egyetlen, folyamatosan egyeztettem a Red Bull istállóval is, végül aláírtam a Toro Rossóhoz a 2010-es évadra” – magyarázta Sébastien Buemi.

A szerződéskötés tényét a csapat is megerősítette. A Toro Rosso szóvivője ugyanakkor Jaime Alguersuari sorsáról nem tudott érdemi információval szolgálni, jóllehet, az a hír járja, hogy a fiatal spanyol is a csapatnál folytatja. „A következő szezonra megkötöttük a szerződést Buemivel, de Jaime-vel még nem állapodtunk meg” – mondta a szóvivő.

A Google fizet Barrichellónak

Kártérítést fizet a Google amerikai internetkonszern Rubens Barrichellónak, a Williams pilótájának, amiért valótlan adatokat közölt a versenyzőről. A szolgáltató a többszöri felszólítás ellenére sem távolította el a fotókat és egyéb adatokat a Brazíliában népszerű Orkut nevű közösségi portálról. A Sao Pauló-i bíróság döntése értelmében a büntetés akár a 700 ezer dollár is lehet, mert az ügy 2006 júliusában kezdődött, és a Google azóta sem fizette ki az akkor kiszabott napi 590 eurós bírságot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik