Élet-Stílus

Phelps kinevettette magát Stockholmban

Michael Phelps alaposan leszerepelt a rövidpályás úszó Világkupa-sorozat stockholmi állomásán, az amerikai sztár nem jutott döntőbe 100 gyorson.

A tavaly Pekingben nyolc olimpiai aranyérmet szerzett, a római vb-n öt számban győztes Michael Phelps 47.77 másodperccel csak a 16. lett az időfutamok összesített listáján, így nem került be a 100 méteres gyorsúszás nyolcas döntőjébe. Ráadásul pórul járt 100 méter háton is, ahol kvalifikációs futamában egy versenybírói döntés nyomán kizárták.

Phelps gyengélkedésére magyarázatul szolgálhat, hogy immár nem a – nemzetközi szövetség (FINA) által ez év végéig engedélyezett – csodadresszek egyikében, hanem a régi stílusú, január elsejétől újból világszerte használatos hagyományos szerelésben versenyzett Stockholmban. Az amerikai amúgy „elébe ment ” a kudarcnak, tudniillik a svédországi rajt előtt úgy nyilatkozott, hogy nincs a legjobb formában.

Nem úgy a 19 éves kínai Csing Csao, aki új világcsúcsot repesztett 50 női háton Stockolmban. Azaz 50 méteres medencében világbajnok versenyző a svédországi viadal nyitónapján, a kedd délelőtti selejtezőkben ért célba 26.08 másodperc alatt. Ezzel attól az ausztrál Marieke Guehrertől ragadta el a legjobb eredmény birtokosa címet, aki négy napja, a moszkvai Vk-versenyen módosította a világrekordot 26.17-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik