Élet-Stílus

FN-mustra: kisiklott a Loki – videó

A Debrecen hullámvölgyben van, miközben a Bajnokok Ligájában rivális Olympique Lyon, Liverpool és Fiorentina vereség nélkül zárta az előző hetet.

A magyar bajnok gödörben van: a legutóbbi öt „éles” mérkőzését kivétel nélkül elveszítette. A múlt héten ugyan két gólt is berámolt a Fiorentina kapujába, de cserébe ötöt kapott. Ennél a vereségnél ugyanakkor jóval fájóbb lehet Debrecenben a vasárnapi, győri botlás, ugyanis a Loki már a 17. másodpercben hátrányba került, és bár egy félidőn át emberfórban játszhatott, képtelen volt egyenlíteni. Herczeg András csapata emiatt egy helyet visszacsúszott a tabellán, és már 13 pont a hátránya a Videotonnal szemben, jóllehet, három mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az éllovas fehérvári alakulat.


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Videoton 0-3 (i), bajnokság
Mezőkövesd 4-3 (o), Magyar Kupa
Újpest 1-2 (o), bajnokság
Fiorentina 2-5 (i), Bajnokok Ligája
Győri ETO FC 0-1 (i), bjnokság

A Bajnokok Ligájában:

4. Debrecen 0 pont, 0 gy., 0 d. 4 v. (5-14)

A bajnokságban:

7. Debrecen 19 pont, 6 gy., 1 d., 4 v. (19-16)

(Három mérkőzéssel kevesebb játszott, mint vetélytársai.)

Győr-Debrecen





Fiorentina-Debrecen




LIVERPOOL

A Liverpool sincs éppen topformában, miután utolsó nyolc mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, és döntetlent is csak egyszer ért el. Ponthoz a Lyon otthonában jutott, és ezzel életben tartotta a továbbjutási reményeit a Bajnokok Ligájában, de helyzete nem könnyű, mivel a második Fiorentina két körrel a vége előtt öt ponttal előzi meg. A bajnokságban a hatodikról a hetedik helyre esett vissza, de amennyiben a 12. forduló záró mérkőzésén legyőzi a Birmingham Cityt, elfoglalhatja az ötödik pozíciót.


Aktuális Forma



Utolsó öt mérkőzése:

Olympique Lyon 1-2 (o), Bajnokok Ligája
Manchester United 2-0 (o), bajnokság
Arsenal 1-2 (i), Ligakupa
Fulham 1-3 (i), bajnokság
Olympique Lyon 1-1 (i), Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligában:

3. Liverpool 4 pont, 1 gy., 1 d., 2 v. (3-5)

A bajnokságban:

7. Liverpool 18 pont, 6 gy., 0 d., 5 v. (25-16)


Lyon-Liverpool



LYON


A Bajnokok Ligájában már továbbjutott francia csapat a hétvégén emlékezetes, 10 gólt hozó találkozón osztozott meg a pontokon az Olympique Marseille-jel, ezzel egy győzelem és két döntetlen a közelmúltbeli mérlege. A Lyon 2-4-ről ugyan fordított, és úgy tűnt, le is győzi a Marseille-t, ám öngólt vétő Jeremy Toulalan a 93. percben „kisegítette” a vendégeket, egyúttal beállította az 5-5-ös végeredményt. A Liverpool ellen is fontos gólt szerző Lisandro Lopez nevét szintén meg kell említenünk, miután kétgólos hátránynál a hajrában három perc alatt duplázott a hétvégi bajnokin. A Lyon a második helyen áll a Ligue 1 tabelláján, egy pont a hátránya a BL-ben szintén 16 közé jutott Girondins Bordeaux-val szemben, de mögötte is meglehetősen nagy a tülekedés.


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Liverpool 2-1 (i), Bajnokok Ligája
Nice 1-4 (i), bajnokság
St. Etienne 1-0 (i), bajnokság
Liverpool 1-1 (o), Bajnokok Ligája
Olympique Marseille 5-5, bajnokság

A Bajnokok Ligájában:

1. Lyon 10 pont, 3 gy., 1 d., 0 v. (8-2)

A bajnokságban:

2. Lyon 24 pont, 7 gy., 3 d., 2 v. (22-16)

Lyon-Marseille

FIORENTINA

A firenzei együttes nagyszerű hetet zárt: szerdán 5-2-re legyőzte a vendég Debrecent, majd a hétvégén idegenben páholta el az Udinesét. Az udinei bajnokit eldöntő gólt a Serie A most futó szezonjában másodszor eredményes, a Loki ellen is remeklő Juan Vargas szerezte a 84. percben. A perui védőnek köszönhetően a Fiorentina feljebb kapaszkodott a tabellán, jelenleg a negyedik helyen áll, s tapad az AC Milanra és a Juventusra, de csak tisztes távolságból, 8 ponttal lemaradva üldözi az éllovas Intert.


Aktuális forma



Utolsó öt mérkőzése:

Napoli 0-1 (o), bajnokság
Genoa 1-2 (i), bajnokság
Catania 3-1 (o), bajnokság
Debrecen 5-2 (o), Bajnokok Ligája
Udinese 1-0 (i), bajnokság

A Bajnokok Ligájában:

2. Fiorentina 9 pont, 3 gy., 0 d., 1 v. (11-6) 9



A bajnokságban:

4. Fiorentina 21 pont, 6 gy., 3 d., 3 v. (13-9)


Udinese-Fiorentina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik