Élet-Stílus

Fiatalok repítik a Leverkusent – videó

A Bundesliga-éllovas Leverkusen fiataljai jóvoltából négygólos csapást mért a Frankfurtra, s ezzel megerősítette vezető pozícióját.

A házigazda hamar lerendezte a mérkőzést a BayArenában. Tizenegy perc elteltével már háromgólos volt a Bayer-előny, s mivel az Eintracht jelenleg nem a virtusos talpraállásáról híres, a pontok sorsa eldőlt.

A frankfurtiak vesszőfutását a svájci Barnetta kezdte, a svájci középpályás előbb Derdiyok elfutása után fejjel Kiesslingnek készített elő, majd szöglete után a mindössze húszéves Reinartz tette jóvá hibáját (az első találatnál Fährmannba lőtt). A 11. percben aztán Kiessling akciója nyomán a nagy német reménység, Kroos csavart szép mozdulattal a vendégkapuba.

Leverkusen-Frankfurt – összefoglaló:

A folytatásra rányomta bélyegét az első negyedóra, a Bayer csak a hajrára pörgött fel ismét, ekkor a csereként beálló Lars Bender megszerezte első gólját az élvonalban, a tavaly U19-es Eb-t nyert támadó középpályás egyéni akció után állította be a végeredményt.

Győzelmének köszönhetően a leverkuseni gárda négypontosra hizlalta előnyét az élen, a bajnokságot jól kezdő Eintracht már csak a 10.

bundesliga, 12. forduló

Leverkusen-Frankfurt 4-0 (3-0)
BayArena, 30 210 néző. Vezette: Zwayer
Gól: Kiessling (2.), Reinartz (6.), Kroos (11.), L. Bender (86.)
Leverkusen: Giefer – Schwaab, M. Friedrich, Hyypiä, Castro – Vidal (Zdebel, 88.), Reinartz – Barnetta (Gekasz, 88.), Kroos – Kiessling, Derdiyok (L. Bender, 83.)
Frankfurt: Fährmann – Franz, Vasoszki, Russ, Spycher – Schwegler – Teber (Steinhöfer, 88.), Bajramovic – Meier, Caio (Korkmaz, 22.) – Liberopulosz (Fenin, 73.)

Az élcsoport:
1. Leverkusen 26 pont, 2. Werder Bremen 22 (22-9, 11), 3. Hamburg 22 (25-14, 11), 4. Schalke 21 (11), 5. Hoffenheim 20 (11), 6. Bayern 19 (11), 7. Wolfsburg 18 (21-19, 11), 8. Mainz 18 (18-17, 11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik