Élet-Stílus

Rangadók a Magyar Kupában

admin
admin

2009. 11. 02. 13:19

A Soproni Ligában listavezető Videoton az üldöző Újpesttel találkozik a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, amely során a tavalyi finálé is megismétlődik.

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének hétfői sorsolásán összekerült a Soproni Ligában éllovas Videoton és a három ponttal lemaradva második helyen álló Újpest FC.

A nyolc között megismétlődik a tavalyi finálé, amelyet 1-0-ás összesítéssel a Honvéd nyert meg, a bajnokságban sokkal jobban szereplő Győr azonban most visszavághat.

A Debrecen és az MTK párharca szintén izgalmasnak ígérkezik. A két csapat a Soproni Ligában egyaránt 19 pontot gyűjtött eddig, igaz, a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő hajdúságiak két meccsel kevesebbet játszottak, ugyanakkor jobb gólkülönbségüknek köszönhetően így is megelőzik a soros kupariválist – a Loki a 6., a MTK a 8. helyen áll.

Papíron a legkönnyebb dolga a Zalaegerszegnek van, miután az egyedüliként állva maradt alacsonyabb osztályú csapatot, az NB II-es Szigetszentmiklóst kapta ellenfélül.

Az első mérkőzésekre november 11-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A negyeddöntő párosítása:
DVSC-TEVA – MTK Budapest
Videoton FC-Újpest FC
Budapest Honvéd-Győri ETO FC
Szigetszentmiklós-ZTE FC

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.