Élet-Stílus

Az NFL-legenda győztes hazatérése

Brett Favre vasárnap először lépett pályára ellenfélként a Green Bay Packers otthonában, a Lambeau Fielden, ott, ahol 16 szezon alatt az amerikaifutball legendájává vált.

A kiváló irányító korábban 16 szezont húzott le a Green Bay Packersben, amelynek színeiben számtalan rekordot állított fel, és 1997-ben Super Bowl-győztes lett.

Ebben a szezonban ugyanakkor már a Minnesota Vikins szerelését viseli, s 2007-ben történt távozása után ellenfélként először lépett pályára Lambeau Fielden. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Green Bay hívei – aki néhány évvel korábban még istenítették – örömmel fogadták az irányítót. Közülük többen Favre négyes mezét viselték, csakhogy mezszámot áthúzták a pólón, majd kivonuláskor és az első támadássorozat során kiadós pfujolásban részesítették a „tékozló fiút”. Viszont akadt olyan szurkoló a lelátón, aki nem tudta, most utálkozzon vagy tapsoljon, ezért aztán egyszerre csinálta mindkettőt.

„Tisztában vagyok azzal, hogy a Pacers szurkolók elsősorban a csapatukat szeretik. Persze remélem, hogy a nézők úgy vélekedtek a stadionban: nyilván utálom az ellenfelet, de ez Brett most is csak úgy játszik, ahogy szokott…” – magyarázta a 40 esztendős élő legenda. Aki tényleg úgy játszott, ahogy azt tőle megszokhattuk: kiválóan.

Jó az öreg a háznál (MTI/EPA)

Jó az öreg a háznál (MTI/EPA)

A 38-26-os győzelemhez négy TD-passzal járult hozzá, 28 átadásából 17 jó helyre ment, összesen 244 yardig jutott, miközben a labdát egyszer sem adta el. Egyébként utódja, Aaron Rodgers sem játszott rosszul a másik oldalon, ő 287 yarddal és három TD-átadással rukkolt elő. A hét győzelemmel és egy vereséggel álló Minnesota a szezonban már másodszor verte meg a „sajtfejűeket” (4/3), néhány hete 30-23-ra végzett ellene hazai pályán. Favre akkor sem tétlenkedett, Minneapolisban három touchdown-passzt osztott ki – lehet, hogy jobban kellett volna ragaszkodni hozzá?

NFL, alapszakasz, 8. játékhét:
Dallas Cowboys (5/2)-Seattle Seahawks (2/5) 38-17
Buffalo Bills (3/5)-Houston Texans (5/3) 10-31
Detroit Lions (1/6)-St. Louis Rams (1/7) 10-17
New York Jets (4/4)-Miami Dolphins (3/4) 25-30
Indianapolis Colts (7/0)-San Francisco 49ers (3/4) 18-14
Chicago Bears (4/3)-Cleveland Browns (1/7) 30-6
Baltimore Ravens (4/3)-Denver Broncos (6/1) 30-7
Philadelphia Eagles (5/2)-New York Giants (5/3) 40-17
Tennessee Titans (1/6)-Jacksonville Jaguars (3/4) 30-13
San Diego Chargers (4/3)-Oakland Raiders (2/6) 24-16
Green Bay Packers (4/3)-Minnesota Vikings (7/1) 26-38
Arizona Cardinals (4/3)-Carolina Panthers (3/4) 21-34

(Zárójelben a csapatok jelenlegi mérlege)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik